- hirdetés -

Az utolsó felszállás is elmaradt vasárnap reggel a csütörtök óta tartó Hőlégballon fiesztán, amelynek nem kedvezett az elmúlt napok időjárása. A résztvevők ugyan elkeseredtek emiatt, Orosházán azonban remekül érezték magukat.

A látványos és reményteli, fáklyázással egybekötött megnyitó után versenyzők és repülni, vagy csak nézelődni vágyó érdeklődők is izgalmas folytatásra számítottak. Az időjárás azonban másként gondolta.
– Emiatt minden ballonos csapat szíve nagyon fáj – kezdte az értékelést Füle Anita, a Hungária Kulturális és Sportegyesület elnöke.  – Az öt repülésből kettőt tudtunk teljesíteni, igaz, azok nagyon szépen sikerültek. A fogadtatás, amit Orosházától kaptunk, csodálatos volt, és igyekeztünk minden tőlünk telhetőt megtenni, hogy ezt viszonozzuk, sajnos az időjárás ezt megakadályozta – folytatta, miközben ismét leszakadt az ég.

A két repülés során a megszokottól eltérő feladatokat kaptak a ballonos csapatok.
– Az volt a legfontosabb szempont, hogy olyan pályán repüljenek, amelyen a város láthatja őket, az utasoknak pedig élményt szereznek. Nem a cél elérése volt az elsődleges, hanem, hogy pilóta és érdeklődő egyaránt jól érezze magát – tájékoztatott Füle Zoltán, a társszervező Aquila Team elnöke.

A pilóták tudásának számszerű összehasonlítása érdekében a marker dobás sem maradt el. A kihelyezett célkereszteket kellett minél pontosabban eltalálni.
– Ilyen feladat lett volna a vasárnap reggeli is, azonban a Főtéren, az üveg mellé raktuk a keresztet. Ez azért lett volna érdekes, mert mindenkinek – bárhonnan is szállt fel – át kellett volna repülni a mérőpont felett. Így mindenkit láthatott volna a közönség – avatott be a füstbe ment tervekbe.

Fotó: Kecskeméti Krisztina

A nagyszerű fogadtatás értékéből azonban az időjárás sem vont le.
– Ha az idő csak fele olyan jó lett volna, mint amilyen a fogadtatásunk volt a város részéről, akkor mi is boldogabban mehetnénk most haza. Engem mélyen érint, hogy nem úgy sikerült ez a fieszta, ahogyan kívántuk, mert egész életemben talán csak egyszer fordult elő hasonló. Orosházát azonban szívünkbe zártuk – emelte ki Füle Zoltán.

Akik szerettek volna repülni, de nem tudtak, azok se adják fel a reményt, tette hozzá Hanó Ferenc, aki szintén részt vett a szervezésben. Elmondta, hogy a főtéri tourinform irodában várják az érdeklődőket, ott be is fizethetik a repülés díját. A ballonosok pedig igyekeznek minél hamarabb, talán néhány hét múlva visszatérni hozzánk, és felvinni őket egy rendhagyó városnéző túrára.

Eredmények

1. Molnár László

2. Szabó Péter

3. Sutus András

4. Riko Vranc

5. Böddi Lajos

6. Mészáeros László

7. Kádár Róbert

8. Németh Zoltán

9. Dr. Szigligeti Tibor

10. Bakos Attila

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.