- hirdetés -

Lassan itt a tavasz, éled a természet és egyre aktívabbak a halak és a horgászok is, akik nem csupán halfogás céljából mentek ki a napokban az orosházi tavak partjára, de haltelepítések is történtek.

A héten elsőként kedden jelent meg az élőhalat szállító teherautó a gyopárosi Déli-tó, később pedig a Béke Homokbánya mellett. 4-4 mázsa kétnyaras, még nem horogérett pontyot , mintegy 65dkg átlag súlyban telepített a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége (KHESZ), ezen kívül a ragadozók táplálékára is gondolva, 4 mázsa vegyes fehérhalat is tettek a Déli-tó vizébe.

Lehalászás után, utazás és telepítés előtt a pontyok (Fotó: Pelle Zsolt)

A Kedvenc Sporthorgász Egyesület, év elején tartott közgyűlésén arról döntött a tagság, hogy az idei évre előirányzott, telepítésre szánt összegen kívül a tavalyról megmaradt 122.000 forintot is halasításra fordítja. Ebből a pénzből negyvenöt kiló kétnyaras, előnevelt süllőre futotta. Szerencsére a szövetségnél (KHESZ) értékelik és támogatják is az egyesületek önerős haltelepítéseit, így az egyesület által vásárolt halmennyiséget kiegészítették száz kilóra. A mintegy 3-400 db nemes ragadozót csütörtök délután helyezték a KHESZ szakemberei és az egyesület képviselői a homokbánya vizébe. Jó hír a ragadozó halak szerelmeseinek, hogy a most telepített süllők jelentős része őszre, de legkésőbb jövő ilyenkorra eléri a kifogható mérethatárt.

Az utolsó néhány süllő indul a csúszdán, új otthona felé (Fotó: Takács Csaba)

Mint Vígh Mihály, a Kedvenc SHE elnök helyettese a telepítéskor elmondta: – Az egyesület tervezi az idei évre, még mintegy öt mázsányi fogható méretű, másfél-két kiló egyedsúlyú ponty kihelyezését és kisebb méretű vegyes fehérhal telepítését, összesen ötszázezer forint értékben.

Szaporodik tavainkban tehát a halállomány. Ezek után már csak rajtunk, horgászokon múlik, hogy a szabályokat betartva horgásszunk, hogy legyen esélyük megnőni és még nagyobb élményt szerezni nekünk.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.