Kristóf Edit 23 éve neveli egyedül, szeretetben értelmi sérült gyermekét. Andris születésekor még nem gondolta, hogy valami probléma lenne vele. Három éves korában az orvosok többféle kivizsgálás után állapították meg, Edit kisfia autista.
A fiú autizmusa abban nyilvánul meg, hogy agya kicsit másképp működik. Azt éli meg, amit lát. Gondolatai csapongóak, viszont a számokban nagyon jó, és a földrajz iránt is különös érdeklődést mutat. Megérkezésünkkor kedvesen bemutatkozott, megkérdezte hány évesek vagyunk, és azonnal utánaszámolt, melyik évben születtünk. Feltett nekünk még néhány kérdést, majd elvesztve érdeklődését irántunk, bement a szobájába.
– Igazából már egy éves korában voltak jelei, ami nem volt egyértelmű számomra. 3 évesen még nem beszélt, csak mutogatott. Akkor ajánlotta az egyik volt kolléganőm, aki gyógypedagógus, vigyem el Békéscsabára, kivizsgálásra. Kiderült, nagyobb a probléma annál, mint hogy nem beszél. Amikor elkezdte az óvodát, nem voltak eléggé elfogadók ezzel a problémával kapcsolatban, még azt is mondták, adjam be intézetbe. Abban az évben sokat sírtam, mert az óvónők nem értették meg Andrist. Azt mondták ők még nem láttak ilyet, hogy valaki elvonul a sarokba, és nem játszik a többiekkel.
Ezután a gyulai gyermekpszichiátrián töltöttek el két hetet, ahol megállapították, a kisfiú nyugodt természetű, gyógyszeres kezelésre nincs szüksége. A továbbiakban Edit hetente egyszer vitte fiát Gyulára fejlesztésre, ahol többek között a beszédterápián volt a hangsúly.
– Egyszer történt egy olyan eset még a régi óvodában, hogy az óvónők nem vették észre, amikor a fiam kiment az utcára. Egy apuka vitte vissza, amikor a saját gyerekéért ment. Akkor döntöttem úgy, átíratom az Uzsoki utcai óvodába, ahol elfogadóbbak voltak. Mai napig hálás vagyok az óvónéninek, aki felkészült, türelmes, és kedves volt Andrissal.
Kezdetekben Edit szülei segítettek a gondozásban, haláluk után pedig egyedül nevelte tovább az akkor 13 éves fiút. Szakközépiskolás éveit Gyulán töltötte, ami nehéz időszak volt, mert a bentlakásos kollégium miatt csak hétvégén találkoztak. Tanulmányai befejeztével csatlakozott Andris a Vadvirág Esély Klubhoz. Edit ebben a négy évben sokat segített a klubnak, ezzel érdemelte ki a Vadvirág díjat.
– Mindig próbáltam segíteni a klub munkáját, például a „Ne érte, vele fuss!” kezdeményezésben is részt vettem. A Vadvirág bálon én sütöttem a pogácsákat, segítettem a dekorációban és a terítésben. Andrissal részt vettünk a szülő-gyermek táncban, amire sokat készültünk. Épp az öltözőben segítettem a fiamnak lecserélni a ruhát egy másik produkcióhoz, amikor hívtak, menjek a terembe. Nagyon meglepődtem, amikor szólítottak, vegyem át a díjat. Örülök neki, hogy érdemesnek találtak rá.
Egy sérült gyermek nevelése rengeteg türelemmel és egész életre szóló gondoskodással jár. Edit a 23 év alatt sok nehézséggel nézett szembe egyedül, de elmondása szerint minden fáradtság megérte, a szeretet kárpótolta érte.
