- hirdetés -

Már csak holnapig nevezhetnek, akik részt vennének a Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat (GYIÖK)  futóversenyén jövő szombaton.

Három korcsoportban várják a jelentkezőket november 11-én, az Üveghegyen is túl félmaratonra. Így gyermek, felnőtt és senior kategóriában is indulhatnak a futók. A szervezők öt, tíz és húsz kilométeres távokon hirdették meg a versenyt, melyek görkorcsolyával is teljesíthetők – tudtuk meg a rendezvény Facebook-oldaláról.

A versenyhez előnevezést szükséges leadni november 4-ig, az uveghegyentulmaraton@gmail.com e-mail címre, amelyben a név, korosztály, táv megjelölése mellett fel kell tüntetni, hogy milyen módon teljesítenék a versenyt.

A program Orosháza Város Önkormányzata támogatásával és az Orosházi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat közreműködésével jön létre.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.