Ezúttal nem a kávéról van szó, bár minden bizonnyal azt is kedveli Gulácsi Viktor fotográfus, akinek Feketém címmel nyílt meg szeptember 8-án első önálló fotókiállítása a Városi Képtárban. Monokróm képei a pillanatot varázsolják időtlenné.
Viktort középiskolás korában ragadta meg a fényképezés világa, azt mondta, úgy 16 éves lehetett, amikor az első fotóit készítette. A rajongás azóta sem múlt el, ezt igazolja a kiállítás is, amelyre talán az „élet-képek” jelző illik leginkább.
– Mindig az aktuális környezetemet örökítem meg, ide az utóbbi három év képeiből hoztam néhányat. Azt mutatják, én hogyan látom a körülöttem lévő dolgokat – avatott be.
Kezdetben mindenhová fényképezőgéppel járt, akár iskolába, akár dolgozni, akár sétálni ment. Ma már tudatosabb a témaválasztásban, csak arról készít felvételt, ami megtetszik neki. Eközben folyamatosan csiszolja a tudását, egy-két pályatárs tanácsait kivéve leginkább autodidakta módon.
– Simon Sándor barátomtól tanultam néhány alapvetést, emellett a szintén barátommá vált Pálinkó Gábor hagyott nyomot a stílusomon. Az ő neve lehet, hogy nem sokat mond nagyközönségnek, mert nem igazán közéleti személyiség, de nagy fotográfus. Tőle nagyon sok inspirációt kaptam, amelyek már tanító jellegűek is voltak: a privát beszélgetéseinkben mindig szó esett arról, hogyan, miért lehet és kell fényképezni. Perspektíváról, gépbeállításokról és egyéb technikákról hallottam tőle – mesélt „tanárairól”.
Memóriakártya helyett film
Régi fényképezőgépeket is nála látott, amik annyira megtetszettek neki, hogy azóta gyűjti őket, sőt azokkal készíti képeit. Persze memóriakártya helyett filmre, ami szintén a tudatosabbá válást segíti elő.
– Az élménye meg sokkal nagyobb, hiszen az nagyon izgalmas, amikor előhívás közben látja az ember előtűnni a felvételét. Teljesen más, mint amikor monitoron megnézegetem – fogalmazta meg, mitől annyira más filmre fotózni.
Bevallotta azt is, jó érzés papíron, a kiállító terem falain viszont látni a képeket, amelyekről Szelényi Katalin, a Városi Képtár vezetője mondta el gondolatait.
– Nekem volt egy olyan érzésem, ami a műfajjal picit ellentmondásba keveredett, hogy ezek a képek, illetve bizonyos hangulatok nem a pillanatot ragadják meg, hanem épp ellenkezőleg, az időtlenséget sugallják és, ha megfigyelik őket, akkor azt láthatják, hogy nagyon kevés alak szerepel rajtuk. Inkább a minket körülvevő természetes és épített környezet, de ennek is a filozofikus és helyenként a szakrális oldala – osztotta meg benyomásit.
Gulácsi Viktor képeit először, de minden bizonnyal nem utoljára láthatja Orosháza, bár saját bevallása szerint a következő kiállításra legalább 2-3 évet várni kell. Cserébe azonban oda már filmre fotózott pillanatait hozza. Aki nem szeretne addig várni, október 10-éig ismerkedhet meg a mostani tárlattal.
