- hirdetés -

Városszerte megújulnak a buszmegállók. Legutóbb Gyopárosfürdőn javították az útburkolatot és a továbbiakban több helyre raknak új padokat és szemeteseket is.

Orosháza vezetése folyamatosan dolgozik azon, hogy a lakói szebb környezetben élhessék mindennapjaikat. Ebbe beletartoznak a helyi buszmegállók is, több helyen is felújítják a régi útburkolatot, valamint padokat és szemeteseket is kihelyeznek.

A start munkaprogram keretében így megszépül majd a Kodolányi főiskolánál, a laktanyánál, a Szentesi úton található megálló, valamint a rákóczitelepi iskola előtti két váró és a gyökeresi Tamási Áron utcai megállóhely is.
Benkő Ferenctől az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. vezérigazgatójától megtudtuk, hogy jelenleg a munka Gyopárosfürdőn zajlik. A tervek szerint ide egy új típusú buszváró pavilont is kihelyeznek önkormányzati önerőből, ám erről még zajlanak a tárgyalások a kivitelezővel.

170619_Uj_buszmegallok_Gyoparosfurdo_RJ_001
Dolgoznak a munkások a buszmegállón (Fotó: Rajki Judit)

– Ezt a közszolgáltatási szerződés keretén belül ötven négyzetméter térburkolattal kiegészítettük a felújítást, illetve egy infótáblát is kihelyeztünk, hogy a turisták könnyebben tájékozódhassanak. A környezetet egységesítve a buszmegálló mögött található parkoló kertészeti munkáit is elvégeztük – tette hozzá Benkő Ferenc.

A közel ötmillió forintos összértékű beruházásokat idén november 30-ig kell befejezni a kivitelezőnek.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.