- hirdetés -

Az utolsó fordulót rendezték június 3-án a megyei I. osztályú bajnokságban. A nagy kérdések már az előző fordulókban eldőltek, a Füzesgyarmat lett a bajnok, a Rákóczi a bronzérmet szerezte meg. A Körösladány elleni mérkőzés tétje a szép hazai búcsú volt a lelkes telepi közönség előtt, ami sikerült.

Remek időben, kitűnően előkészített pályán, Kocsondi játékvezető sípjelére kezdődött a mérkőzés.

Rákóczi Vasas SE – Körösladányi MSK 4–2 (1–1)

Rákóczitelep, 200 néző. Vezette: Kocsondi B. (Nagy G., Rakonczás Zs.)

Rákóczi: Tóth K. – Vili M.(Kiss Z.), Simon, Szabó N., Márki (Albert L.), – Tasi, Németh G., Sajti – Tasi, Mazán (Bozsóki), Sindel (Ludányi).
Edző: Polyák László.

Kasik – Viczián, Nagy S., Farkasinszki, Bakos (Borbély Z.) – Papp Zs., Vincze Gy. (Szalazsán), Zsömbörgi, Kormány – Juhász, Kukla.
Edző: Somogyi János.

A Rákóczi lépett fel támadólag a mérkőzés elején, de az első gólra a félidő derekáig kellett várni. A 24. percben Simon mélységi átadásával Mazán lépett ki és gurított a hosszú sarokba, 1–0. Két perc múlva a vendégek a semmiből egyenlítettek, Papp Zs.révén, 1–1.  A második játékrészt is a hazaiak uralták, ami gólokban is megmutatkozott. A 69.percben Tasi szabadrúgásgóljával ismét a Rákóczi szerzett vezetést, 2–1. A 74. percben Simon góljával már két gólos volt a hazai előny,de a 75. percben Papp Zs. találata ismét visszahozta a meccsbe a vendégeket. A találkozó a 80. percben dőlt el Nyéki szabadrúgás góljával, 4–2.

Szép játékkal búcsúzott a Rákóczi Vasas Fotók: Kecskeméti Krisztina, Vági Kata
Szép játékkal búcsúzott a Rákóczi Vasas (klikk a képre) Fotók: Kecskeméti Krisztina, Vági Kata

Polyák László: – Rúgtunk két szép akciógólt és két csodálatos szabadrúgásgólt egy közönségszórakoztató mérkőzésen. Szurkolóinknak itt szeretném megköszönni az egész éves biztatást.

Somogyi János: – Gratulálok a Rákóczi Vasas bronzérméhez.

A Rákóczi szépen búcsúzott a szezontól és szépszámú közönségétől, a Füzesgyarmat és a Kondoros mögött a harmadik helyen végzett a tabellán.

A mérkőzés után Erdős Ferenc, a Békés Megyei Igazgatóság  képviseletében adta át a játékosoknak, vezetőknek az érmeket. Rákóczitelepre került a legsportszerűbb csapatnak járó Fair play serleg is.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.