Ma is, Magyarországon is, mindegy milyen körülmények között élünk, milyen gond nyomaszt éppen – mondta a Nők Lapja népszerű újságírója március 24-én este a művelődési központban mintegy 300 fős közönségének. A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett írónő a Tere-fere öt órakor elnevezésű programsorozat vendége volt.
V. Kulcsár Ildikót nem sok mindenkinek kell bemutatni. Nagymamáktól unokákig több nemzedék ismeri a nevét, olvassa írásait, könyveit. Időnként azért, hogy kikapcsolódjon, néha bánatában, máskor örömében, megint máskor útmutatást remélve, sokszor kíváncsiságból. Talán a színházteremben ülő, minden korosztályt felvonultató hallgatóság is ezekhez hasonló indíttatásból választotta az írónő „Egy korty derű” című estjét pénteki program gyanánt.
– Az orosházi egy nagyon jó közönség volt – mondta stábunknak Ildikó az estet követően, majd azt is megosztotta velünk, miért érzi így. – A jó közönség arról ismerszik meg, hogy elég gyorsan egy hullámhosszra kerülünk. Ez azt jelenti, hogy akkor mosolyodik el, amikor én úgy érzem, hogy jó mosolyogni, akkor nevet fel, akkor komolyodik el. Pont olyan ez, mint amikor mi ketten beszélgetünk, a szememen, a tekintetemen látod, hogy veszem-e a lapot, vagy közben azon gondolkozom, hogy te jó Isten, meddig fog ez tartani – fogalmazott.
Ez utóbbiról szó sem volt, nagyon is vette mindenki a lapot, úgy repült el a közel másfél óra, mintha épp csak leültünk volna pár percre. Az írónő olyan témákat érintett, mint a párkapcsolatok útvesztője, utazási élményei, vagy éppen a lányos apák és persze a fiús anyák.
A gyerekeket el kell engedni!
V. Kulcsár Ildikó öt gyermek édesanyja, úgyhogy nem légből kapja a fenti mondatot. Ez azonban nem mindenkinek ennyire egyértelmű.
– Elmondok egy történetet, amit az élet írt, én magam ki sem tudtam volna találni. Egy fiatalember hosszas keresés után, a harmincas éveiben végre megtalálja párját, összeházasodnak, elmennek nászútra Sopronba. Történik, aminek történnie kell ilyen alkalommal, ámde a negyedik napon egyszer csak, teljesen váratlanul tudják, ki állít be? Hát a fiú édesanyja, mondván, jött meglátogatni a nászutasokat és persze hozta magával a korán reggel sütött, friss zserbót, a kisfia kedvencét – mesélte és az elsőre talán viccesnek ható sztori másodpercek alatt fordult át bennünk tragikomédiába, amint belegondoltunk, mi minden rejlik a szokatlan látogatás mögött.
Aztán könnyedebb vizekre eveztünk, hiszen a tavasz érkeztével együtt közeledik a strandszezon, amivel pedig beköszönt a fogyókúrák és fürdőruha vásárlások időszaka is. B. Imre Julianna által elevenedett meg Ildikó egyik írása, amely éppen ezt a témát boncolgatja összetéveszthetetlen humorral, mi pedig derűsen nevettünk a férj féltékenységén és a nő „szenvedésein”.
Embereket gyűjt
Elbeszélte azt is, hogy számára az embereknél, emberi sorsoknál nincsen érdekesebb. Készített már interjút hírességekkel, királynőkkel, zseniálisan okos elmékkel, de olyanokkal is, akiket nem kényeztetett el az élet vagy éppen drogfüggők, netán gyilkoltak. Azt mondja, embereket gyűjt és ez a gyűjtemény sokkal többet ér számára bármely vagyonnál.
Paradox módon attól is olyan derűs, amilyen emberi sorsokkal találkozik nap, mint nap az olvasói levelek által.
– A dolog szerintem arról szól, hogy az életünkből, a hétköznapjainkból hiányzik a derű, hiányzik az irónia és hiányzik az önirónia. Hiányzik az, hogy tudjak a saját magam hibáin nevetni vagy legalább mosolyogni, mert akkor könnyebben elfogadom a társam hibáit is és mondjuk az ő hibái nem üvöltésre késztetnek, vagy válási rohamokra, hanem arra, hogy kicsit megnézzem, én se vagyok tökéletes, te se vagy az, akkor miért is ne lehetne így elfogadni egymást?
– Úgy gondolom, amit én csinálok, az nem más, mint valamifajta derűvel beragyogtatni az emberi kapcsolataink néha nagyon keserves és nagyon nehéz szegleteit. Próbáljuk meg felfogni, hogy ha ez az egyetlen élet adatott meg nekünk, akkor tőlünk függ, hogy az egy pokol lesz vagy pedig időnként boldogság is. Ez tudatosan eldönthető. Akkor is, ha szegény vagy és akkor is, ha gazdag és egyáltalán nem törvényszerű, hogy a nagyon vastag pénztárcával rendelkezők ab ovo, boldogabbak, mint a szegények. Nem ilyen az élet. Én jártam riporton olyan rendkívül gazdag otthonban, ahonnan nagyon jó volt eljönni, mert olyan erős volt a boldogtalanság illata – mondta mély meggyőződéssel.
Hogy kiben mi csapódott le az est után, ki hányszor és hogyan ismert magára, azt nem tudom. Azt viszont igen, hogy én sokkal derűsebben távoztam a színházteremből, mint ahogyan érkeztem és az arcokat elnézve nem voltam egyedül az érzéssel.
A Tere-fere következő vendégeként V. Kulcsár Ildikó kollégája, pályatársa Schaffer Erzsébet Pulitzer-díjas újságíró, író és publicista érkezik Orosházára, hogy kicsit megtanítson minket vágyakozni az után, ami a miénk.
