Százhoz közelít az idei tél áldozatainak száma az országban. A fagyhalál nem csak az utcán élőket kerülgeti, sokan saját, fűtetlen lakásukban hűlnek ki. A külterületeken élők fokozottan veszélyeztetettek, rájuk ezekben a napokban különösen ügyelnek a tanyagondnoki szolgálat munkatársai Orosházán.
Mínusz 7 fok a belvárosi hőmérőn. Kint a prérin – ahogyan Kun László tanyagondnok fogalmaz – megvan a mínusz 10 is. Délután 2-kor, azaz a nap „legmelegebb” időszakában. Két tanyára tartunk vele, először a 84 éves Margit nénit látogatjuk meg. Érkezésünkkor nincsen egyedül, fia, Ernő épp nála van.
– Heti két-három alkalommal kijövök hozzá, ha az időm engedi, akkor többször is. Most még könnyű ide bejutni, mert se sár, se hó, de van, amikor gyalogolnom kell a kövesúttól, mert kocsival nem merek nekiindulni a dűlőnek – mondja, miközben László fáért indul, hogy segítsen a tüzelő behordásában.
A takaros, apró ház egyik szobájában a szintén apró Margit néni fogad minket mosolyogva. Lobog a tűz a csempekályhában, nyoma sincs a kinti hidegnek.
– Éltem én már itt ennél keményebb telet is akkora hóval, hogy nem lehetett látni a szomszéd tanyát – utal a sokat emlegetett ’86-os ítéletidőre. – Most csak hideg van, de jönnek hozzám a gondnokok és a fiam is, bekészítik a fát, hoznak vizet, hozzák az ebédet, így nem kell aggódnom – nyugtat meg minket, hogy minden rendben van. – Csak én nem bírom úgy végezni a dolgomat, mint régen – állítja határozottan.
Figyelnek, hogy legyen mindenütt tüzelő
Szerencsére nem is kell, hiszen vannak, akik vigyáznak rá. A tanyagondnoki szolgálat azonban olyan rászorulókat is látogat, akiknek nincs más segítségük.
– Az önkormányzati szociális ellátórendszer fontos részét képezi a tanyagondnoki szolgálat, amely Orosháza egész területén működik. Az ő munkájukat jelenleg kiemelt figyelemmel kísérjük, ugyanis az ellátottaknak nagyobb segítségre van szükségük a téli hónapokban – emeli ki Dávid Zoltán, polgármester.
– Jelenleg 70-80 tanya van a látókörünkben, kifejezetten figyelünk arra, hogy elegendő mennyiségű fával, esetleg szénnel rendelkezzenek, és, ha úgy látják a kollégáim, hogy ez nincs meg, akkor igyekeznek tüzelősegélyt intézni számukra – teszi hozzá Szokolai-Olasz Mónika, az Egységes Szociális Központ szakmai igazgatóhelyettese.
Mindezt még a meleg szobában beszéljük meg, de bármennyire marasztal is a csempekályha, elköszönünk Margit néniéktől és tovább indulunk egy másik tanyára.
Útközben megtudjuk, hogy ott hárman élnek: anya és két fia, meglehetősen hátrányos körülmények között. A szó nem feltétlenül fejezi ki az ott tapasztaltakat, a környezet elhanyagolt, a jobb napokat látott házban sötét és hideg van. Egyetlen apró kályha ad csak meleget, de nem képes megbirkózni a faggyal, ami a falakból árad.
– A ház körüli bokrokat, fákat vágjuk ki, abból van némi plusz tüzelő, de nem túl jó minőségű, nem is száraz, így csak kevés meleget ad, ráadásul időnként a kémény is vacakol – indokolja a bent uralkodó 10-12 fokot Danis Pál István. Meg is mutatja, honnan és hogyan termelik ki a tüzelőt ketten az öccsével, általában napi egy-másfél órát töltve favágással.
Az ebédről a szolgálat gondoskodik, ahogyan a bevásárlást és a gyógyszerek kiváltását is Kun László intézi. A tanyagondnok szerint nem az itteni az általános helyzet, a legtöbb tanyán élő felkészül a télre, és nem éri őket váratlanul.
