Pályakezdő színésznek lehet-e nagyobb elismerése, minthogy a közönségszavazatok alapján díjazzák? Az egykori táncsicsos Jámbor Nándort a szombathelyi közönség máris megszerette, társulati tagként még meg sem száradt a szerződésén a tinta, máris különdíjat vehetett át a színház születésnapján.
Jámbor Nándor a Kaposvári Egyetem színművészet szakán végzett idén, Jordán Tamás, a Weöres Sándor Színház igazgatója már korábban felfigyelt tehetségére. Nándi az idei évadot már társulati tagként kezdte a szombathelyi teátrumban, két gyakorlatos színészi év után. A műsoron szereplő előadások közül ötben is játszik, és tudja, a direktor hosszabb távon számít rá.
– Úgy érzem, megfogtam az Isten lábát Szombathelyen: szakmailag nagyon jó helyen vagyok, szeretettel fogadtak, jó ütemben kaptam a szerepeket, amiért hálás vagyok – meséli Nándi.
Beszélgetésünk alatt folyamatosan többes számban beszél: ők öten kivételezett helyzetben érzik magukat. Kik az ötök? A kiválasztottak az osztályból, akiket Jordán Tamás hosszú távú tervekkel hívott gyakorlatra is, és tartott meg most is.
– Hálás vagyok, mert tudom, hogy sok pályakezdő társamnak milyen nehéz elhelyezkedni a szakmában. A pálya telítettsége miatt is, de azt látom, hogy a nyitottság és kíváncsiság ritkaság számba megy a fővárosban, így elindulni is nagyon nehéz – meséli.
– Nagy szerencse kell ehhez – vallja, és megint Jordán Tamást idézi, aki szerint 80 százalékban a szerencse, 10 százalékban a tehetség kell a színésznek a boldoguláshoz, a fennmaradó 10 százalék meg a találkozások. (Jó helyen jó időben lenni…) Nándi szerint ez tán sarkított, de igaz, és a tehetség részben sok-sok munkának is kell lennie: dolgozni kell és jól dolgozni! – hangsúlyozza.
A találkozások jelentőségéről
– Réczei Attila rendező tanított az egyetemen, 2. osztály végén hívott meg egy nyári játékba, egy kisebb szerepre, Szombathelyre. A következő évben elhoztuk a vizsgaelőadásunkat (A három nővér), amit megnézett Jordán Tamás, és ennek alapján választott ki ötünket, hogy kezdjük ott a gyakorlatunkat.
– Nagyon higgadt, nyugodt nyilatkozatok ezek, semmi lázongás, fiatalos világmegváltó hőzöngés nincs bennük. Ezek a szerepekben törnek utat, és ezért nem kell a hétköznapokban lázadoznod?
– Igen, izgalmas, sűrű és kalandos életem van, szinte nincsenek hétköznapjaim, mert gyakorlatilag a színházban élek. Az előadásokban el tudom mondani a véleményem, a szerepek a problémákról való „közös” beszélgetésre adnak lehetőséget, és nemcsak a színházban, sokszor találkozom a fiatalokkal az éjszakában.
– Van-e olyan karakterfigura, amelyben leginkább otthon vagy, mennyire köt az alkatod?
– Igyekszem sokoldalú maradni, és elég különböző szerepeket is kapok. De igen, a fiatal szerelmes, a naiv fiú szerepe könnyedén megtalál. Ugyanakkor játszottam már pszichopatát, meleg gengsztert is, és hát két figura megformálása sem egyforma, mindig új a feladat.
– Öt-tíz év múlva hol szeretnél tartani a szakmában és azon kívül?
– Igyekszem mindig az adott lehetőségnek élni, abból kifolyólag, hogy szerencsés, és emiatt nagyon hálás vagyok. Minden feladatra úgy gondolok: hálás vagyok, hogy az enyém lehet, éppen én kaptam, és mindent megteszek érte. Abban bízom, hogy a későbbiekben is így lesz ez, és így gondolok a munkámra. Mindig szeretném ilyen jó társulat tagjaként jól érezni magam, ilyen jó hangulatban dolgozni.
Egy személyes megjegyzést hadd fűzzek hozzá: nem kérdeztem meg, miért lett színész. Évekig tanítottam, és tudtam: ő az a gyerek, akiből az lesz. Nem azért, mert szeretett verset mondani, hanem azért, ahogyan mondta. Nem volt kétséges, hogy ez az ő útja. Kívánom, hogy boldoguljon, és boldog legyen!
