A Vörösmarty iskola tanítója több mint 30 éve van a pályán, de a szakma és a gyerekek iránti szeretetén nem koptatott az idő. Évek óta főszervezője a Vörösmarty napoknak. Az idei volt az utolsó, amit szervezett, úgy érzi ideje átadni egy fiatalabb kolléganőjének, aki tovább viszi ennek a napnak a szellemiségét.
Mezőhegyesen született – mesélte a tanítónő – összevont általános iskolába járt, így nagyon nehéz volt számára a középiskola és a debreceni főiskola.
– Nem voltam jó gyerek, nagyon nem – mondta nevetve – sőt még túl jó tanuló sem. De egészen kicsi koromban eldöntöttem, hogy tanító leszek. Általános iskolában már korrepetáltam a gyengébbeket, nem is volt soha kérdés, hogy ezt akarom csinálni.
A főiskola után Szentetornyán tanított egészen a gyermekei születéséig. Később jött be az akkor még 3. számú iskolába.
– Nagy boldogság volt számomra, hogy felvettek, mert mindig is ide vágytam a város iskolái közül. Valahogy ennek az iskolának a szellemisége állt hozzám legközelebb – mondta a tanítónő.
Minden a környezet szakkörrel indult, aztán jött a Madarak és fák napja és különböző környezetvédelmi tevékenységek szervezése. Tompáné Barabás Edit azonban ennél is többre vágyott. Még több pluszt akart adni a gyerekeknek, amit a tanítási órákon nem tudnak átadni a pedagógusok. Ennek szellemében kezdte el a Vörösmarty nap szervezését.
Csapatban az erő
– Azért szeretem ezeket a közösségi tevékenységeket, mert itt a gyerekek mások mint az órákon. Olyan napot akartam szervezni nekik, amitől jobban kötődnek az iskolához. Azt hiszem, sikerült, mert visszajárnak. Férjemmel sok közös osztályunk volt, és sokan a mai napig meglátogatnak minket, ez számomra a legjobb érzés.
A Vörösmarty napot évek óta valamilyen tevékenység köré, vagy egy kiemelkedő eseményhez kapcsolódva szervezi meg az iskola.
– Volt az olimpia, volt a fény éve, volt a 110 éves évforduló, ami egy csoda volt. A 2010-es volt az egyik legemlékezetesebb számomra, az a magyar népszokásokról szólt, rendkívül jó nap volt – idézte fel a tanítónő. – A mostani Vörösmarty nap az utolsó szervezésem volt. Átadom egy fiatalabb kolléganőmnek a feladatot, mert hamarosan nyugdíjba megyek, és azt szeretném, ha folytatódna ez a munka.
Hozzátette: az érdem nem egyedül az övé, sokkal inkább a tantestületé, együtt csinálnak mindent, egy emberként fognak neki a munkának. Kiemelte, nagyon jó a kapcsolat az iskola, a városi könyvtár és a múzeum között, ez az együttműködés sok pluszt ad.
És ha már együttműködés, megemlítette a vörösmartys szülőket is.
– A vörösmartys szülők nagyon jó szülők! Tudom, hogy a szülő a legféltettebb kincsét adja ide az iskolába: a gyermekét. Ha ezzel tisztában vannak a pedagógusok, és partnerként kezelik a szülőket, akkor nagyon jó kapcsolat alakulhat ki.
Ez egy olyan pálya ahol minden nap teljes szívvel kell megfelelni. Hálás vagyok a sorsnak, hogy tanító lettem és tényleg azt csinálom amit szeretek – fogalmazott.
Megkérdeztem Tompáné Barabás Editet, mit jelent számára a tanítás. Szó szerint idézem, mert a tanítónő válasza mindent kifejez, és a mondanivalója megindító és példa értékű:
– Az a napi kapcsolat, ahogy a gyerekek felénk, pedagógusok felé nyílnak, nyúlnak, és szólnak, a legszebb dolog a világon. Minden gyermek megérdemli, hogy foglalkozzanak vele és szeressék. Mindig azt szoktam mondani a gyerekeknek, hogy nem rád haragszom, hanem érted. Egyre többet haragszunk értük, mert a külső dolgok a világban nem mindig pozitív irányba hatnak rájuk.
Végül megkérdeztem azt is, hogy véleménye szerint milyen a jó pedagógus. Íme a válasz:
– A jó tanító elsősorban hiteles. Ha a gyermek látja, hogy tényleg az vagyok, amit próbálok átadni neki a tanítás során, akkor fogékony lesz rá. Nem rosszabbak ezek a mai gyerekek mint a régiek, hanem mások. Hitelesnek kell lenni, energikusnak, és mindezek mellett a legfontosabb: imádni kell a gyerekeket.
