- hirdetés -

A Statisztika PSC által rendezett lány és a BVSC fiú versenyével megkezdődött az utánpótláskorú asztaliteniszezők őszi versenysorozata.

Az idénynyitón a PET-BAU ASE három versenyzővel vett részt, ahol a gyerekek az előzetes várakozásnak megfelelően szerepeltek

U.11. korcsoport

Molnár Levente folytatta a tavaszi menetelését, csoportelsőként került a főtáblára, ahol Lei (Soltvadkert) Gonda (Győr) legyőzése után az elődöntőben állította meg szoros mérkőzésen a szekszárdi Kizokisz, így a dobogó harmadik fokára állhatott.

Hudák Dorina szintén a főtáblára jutott ahol a négy közé jutásért alulmaradt a Statisztikás Czeglédivel szemben,ami az ötödik helyet jelentette számára.

U.13. korcsoport

Molnár Levente a főtáblán egy győztes mérkőzés után a nyolc közé jutásért szenvedett vereséget Hőgyétől 3-1 arányban.

Varga Bernadett ötödik helyen végzett, miután a négy közé jutásért Letanóczkival (Statisztika) szemben maradt alul, Hudák Dorina a főtábla második fordulójában a sorsolás szeszélye folytán klubtársától Varga Bernadettől kapott ki.

Serdülő páros:

A Varga – Hudák valamint a Molnár – Szűcs (Békés) párosok egy egy győzelem után 16 között fejezték be a versenyszámot.

Serdülő egyéni

Varga Bernadett a főtábla első fordulójában kapott ki 4-1 arányban Kozáritól (Szekszárd),  Hudák Dorina pedig a válogatott Harasztovicstól (Statisztika)

A három újonc korú versenyzőnk saját korcsoportja mellett a serdülők között is tisztességesen helytállt ami megszerzett minősítő pontokban is megmutatkozott – tájékoztatott Bogdánffy Csaba szakosztályvezető.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.