Az orosházi író, költő 24. kötete jelent meg a napokban, a kiadványt a szerző életének nyolcadik évtizede lezárására időzítették. Novellák viszik benne az olvasót a képzelet és valóság peremvidékére, ahogyan Verasztó Antal tolla irányít.
A könyvbemutatót ősszel tartják a városi könyvtárban, addig el is lehet olvasni a tékából kölcsönözve, vagy könyvesboltból megvásárolva a több mint 170 oldalas könyvet. Az évforduló kapcsán is kérdezzük az orosházi írót: hogy jött létre ez a kiadvány, a születésnapi ünneplés után hogyan telnek „nyolcvanévesen” napjai.
– Kedves kiadóm, a Napkút az év elején emlékeztetett jeles évfordulómra, és kérdezte, illesszen-e a naptárába tőlem könyvet? Rábólintottam, hogy legyen. Az írások részben megvoltak, és nálam mindig van megíratlan téma, így aztán megszületett a kötetre való – meséli Tóni bácsi.
– Újra csak visszabátorodtam a papírlap mellé, amire még szeretném ráírni: ki járt erre előttem, lassan zötyögő szekéren, tegnap, tegnapelőtt, talán száz éve valahová menet vagy hazafelé igyekezve? Az írások nem kitaláltak, de nem is egészen a valóságban gyökereznek. Inkább a feledésből megmentett utazásokról szólnak. Szeretem azt mondani, hogy egyikhez sincs közöm, emlék-memóriám teremti őket, és leírom.
– Központi motívum benne az idő, a fogyó idő…
– Fogynak a napok körülöttem, ahogy sorra megélem őket – fogalmaz Verasztó Antal. – Nyolcvanadik évemhez érkeztem, talán ideje lenne csomagolni a hosszú út előtt. Nem útravalót persze, hanem azt, amit sikerül vagy érdemes hátrahagyni magamból. Csomagolni és felkészülni – ez lenne a dolgom, valami a bensőmben pedig azt óhajtaná: maradni még, maradni!
– Lesz-e újabb könyv, min dolgozik mostanában?
– Éppen egy novellát írok, nem szeretem a hosszabb terjedelmet. Két folyóirat publikálja a munkáimat már évek óta: az Irodalmi Epreskert 5 és a Kaláka Szépirodalmi Folyóirat, ahol legutóbb áprilisban hozták le Nagy Mihály történetét. Olykor egy-egy verset írok, és kicsit meglepődve tapasztalom, hogy már többen sürgetik a következő könyvet. Majd látom, mire futja a hátralévő időmből, amiben változatlanul kedves párom, Balog Örse áll a középpontban. Ki kell emelnem, hogy a Valóságmesék borítójának illusztrációja kapcsán is mondtam neki: olyan jól megrajzolta, szinte fölösleges volt írnom belé, ő mindent megfogalmazott.
