- hirdetés -

Különböző alkotó élményekben, sportos kihívásokban vehettek részt a Linamar Hungary Zrt. orosházi telephelyén dolgozók és családjaik. Az LPD és OROS gyáregységek múlt szombaton tartották családi és egészségnapjukat a gellértegyházi Történelmi Emlékparkban. 

A felhős idő ellenére közel ezren voltak kíváncsiak a hely varázsához híven a magyarság tematikájára épülő programokra.  A másik különlegesség, hogy a kanadai anyavállalat idén ünnepli alapításának 50. születésnapját, az évfordulóra emlékezve a rendezvényen jelen lévők egy táblát készítettek, ahová közösen verték be a szögeket, kirajzolva a Linamar logót és az 50-es számot.

Egész nap színes programkavalkád várta a kicsiket és nagyokat egyaránt. A népi játszóparkban a fiúk a kovácsműhelyben, az asztalos és vésnök üzemben, valamint játékgyárban alkothattak saját díszítésű fakalapácsot, húsklopfolót vagy dobókockát. A lányok kipróbálhatták a nemezelést, vesszőfonást – olvasható a cégtől kapott beszámolóban.

Minden adott volt egy nagyszerű nap eltöltéséhez (Fotó: Szendi Rózsa)
Minden adott volt a kikapcsolódáshoz (Fotó: Szendi Rózsa)

Az egészség utcában különféle egészséges életmódokkal, ételekkel ismerkedhettek az érdeklődők, lisztérzékenységi szűrésen, állapotfelmérésen vehettek részt az érdeklődők.

A Linamar elkötelezett híve a dohányzásmentességnek, így a füstmentes sátornál emellett kampányoltak, ugyanis 2017 január 1-től minden magyarországi gyáregység nemdohányzó munkahely lesz.

A pusztaolimpián felnőttek és gyerekek együtt mérték össze ügyességüket és leleményességüket, volt talicskatolás, csúzlizás, patkódobás. Mindemellett csikósbemutató, íjászverseny, pónikocsizás, ugrálóvárak biztosították az egész napos kikapcsolódást.

Minden évben kedvelt program a főzőverseny, idén a grillezésben, tárcsás sütésben mérték össze a linamarosok fűszerezési tudományukat. A versenyt a #500 csapata nyerte. – Igazi csapatmunka volt, a feleségek is segítettek. Már tavaly is indultunk, akkor másodikak lettünk, idén vártuk, hogy a grilltudományunkat is megmutathassunk. Több fajta saját fűszerezéssel, különleges tálalással nyertük el a zsűri tetszését, a programok az egész családnak nagyon tetszettek – mondta a csapat egyik tagja, Nagy András.

Mint minden évben, a gyárlátogatást is sokan várták, a gyerekeket lenyűgözték a robotok. Legnagyobb meglepetésükre egy szerszámadagoló automatából kaptak édességet.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.