A múltat kutatja, és hobbijával sok esetben átrajzolja a bizonyos korokról, vidékekről alkotott történelmi elképzeléseket. Ő Bene András, a Nagy Gyula Területi múzeum külsős fémkeresős munkatársa.
Múlt héten a Nagy Gyula múzeum ismét országosan egyedülálló dolgot csinált: 24 órán keresztül leltároztak. Ez így magában is érdekes, azonban a dolog igazi pikantériáját az adja, hogy nem csak a „felkent” profi történészek és régészek dolgoztak ezen a napon, hanem az önkéntes fémkeresők is. Ugyanis nekik köszönhető, hogy volt mit leltározni, egy év alatt 12 ezer(!) tárgyat találtak és vittek a múzeumba, miután a törvény engedélyezte az ilyen megállapodás létrejöttét. A miértekről és hogyanokról itt írtunk bővebben, de ennyi bevezető után most jöjjön a Hét embere, Bene András, aki maga is fémkeresős…
Már gyerekkorában is a múltat kutatta
– Csanádapácán nőttem fel, és a lomtalanítások során előkerült régiségek egészen fiatal koromban felkeltették a figyelmemet. Egyik mostani kollégámmal már gyerekként egy építkezés során elpusztított középkori lelőhelyen „régészkedtünk”, kerestük és gyűjtöttük a különleges tárgyakat, hogy megmentsük azokat a jövő nemzedéknek. Már akkor fontosnak tartottam, hogy a múlt dolgai ne vesszenek el, hiszen minden régiség valamilyen információt hordoz bizonyos korokról – meséli magáról és hobbijáról.
Mint mondja, ez a motivációja mindig is megmaradt, a fémkeresőzést azonban csak 6-7 évvel ezelőtt kezdte, amikor a II. világháború nyomai után kezdett kutatni. Ezzel kapcsolatos jelentősebb tárgyra nem, de több olyan dologra bukkant, amiről sejteni lehetett, hogy régészeti korú lelet. Ezeket kezdettől fogva az orosházi múzeumba vitte, de csak a tavalyi törvénymódosítás adott lehetőséget arra, hogy hivatalosan is bekapcsolódjon a régészeti munkába, úgy mint külsős civil fémkeresős.
Minden talált tárgy a múzeumba kerül
András a találatai közül három tárgyat emel ki, ami szívéhez közel áll. Az egyik egy egyházi pecsétnyomó, ami a középkori Pereg területéről származik, a második egy öt darabból álló csillártöredék, ami a szentetornyai templom dombról került elő (egy 16. századi holland festményen egy szinte ugyanilyen csillár látható), a harmadik pedig egy Árpád-kori pénzváltó mérleg.
– Soha nem gondoltam arra, hogy amit találok más sorsa legyen, mint hogy a múzeumba kerüljön. Számomra ezeknek nem anyagi, hanem tudományos és eszmei értékük van, hiszen olyan információkat hordoznak, ami sok esetben átrajzolhatja bizonyos vidékekről vagy korokról alkotott elképzeléseket – meséli András.
Hozzátette: a múzeum a legmegfelelőbb gyűjtőhelye ezeknek a régiségeknek, mivel így széles közönséghez eljuthat. – Például gyerekekhez is, amit én nagyon fontosnak tartok. Hiszen ahogy az elején említettem, engem is ezek a tárgyak motiváltak a múlt kutatására, és így ezen keresztül reményeim szerint most is lesz olyan, akit erre inspirálnak – fogalmaz.
Hobbijára munkája mellett szakít időt, amiben a családja is támogatja. A fémkeresőzést a nyári aratások utáni következő vetésig lehet végezni, így ezekben az időkben járja a vidéket és a lelőhelyeket.
– Nincs konkrét cél, amikor kimegyünk keresni. A találás öröme, a „kincskeresés” is motivál, de a mindennapi taposómalomból kikapcsolódást jelent a fémkeresőzés. Azok a műszerek, amit mi használunk, a talaj felső 15-25 centijében látnak, és sok olyan tárgyat találunk, ami a mezőgazdasági művelés miatt sérül. Ha ezeket a helyeket nem járnánk újra meg újra, ezek a leletek megsemmisülnének – sorolja Bene András, és hozzáteszi: fontosnak tartja, hogy ezeken a tárgyakon keresztül mindenki megismerhesse a múltat, hiszen aki nem ismeri a múltját, nem tudja építeni a jövőjét.
Bene András az interjú elején és végén is kihangsúlyozza: a Hét embere elismerés minden fémkeresőst, külsős segítőt, régészt, és az orosházi múzeum minden dolgozóját is illeti.
– Együtt hoztunk létre egy olyan bizalmon alapuló civilek és szakmabeliek közötti partneri kapcsolatot, amely értékteremtő és előremutató a jövőre nézve.
