A Székács József evangélikus iskola 38 diákját február 6-án avatták maturandussá az intézmény dísztermében. A hagyományos szalagavató ünnepség idén egy meglepetés produkcióval is kiegészült.
12 év tanulás, kreatív ötletek és izgatott készülődés. Többek között ezek előzték meg a szalagtűzés nagy napját, mely a végzős gimnazisták életének egyik mérföldkövének is tekinthető.
– A szalag ugyan aprócska, de a jelentése nem az, mert azt jelzi, hogy készen álltok. Készen álltok a vizsgákra, amelyekkel nemcsak tudásotokról adtok számot, hanem lezárjátok az elmúlt éveket is. És készen álltok arra is, hogy helyt álljatok – ahogy mondani szokás – a nagybetűs életben – hangsúlyozta Dávid Zoltán polgármester a szombati jeles eseményen, ahol egy hat és egy négy évfolyamos gimnáziumi osztály összesen 38 tanulójának öltözetére tűzték fel a maturandusok szalagját.
– Ez a szalag egy volt és bár most feldarabolták, hogy mindnyájan kaphassatok belőle, mégis egy marad. Összeköt titeket egymással, a tanárokkal, az iskolával, a templommal, mert egy szellemiséget jelképez – emelte ki ünnepi beszédében Fehér Borbála igazgató, aki további jókívánságokkal halmozta el a rendezvény főszereplőit csakúgy, mint az iskolalelkész és a 11. évfolyamos tanulók is.
Az est folyamán a végzősök is beszédet mondtak, melyben megköszönték szüleik, rokonaik folyamatos támogatását, valamint a tanári kar kitartó munkáját. Az esemény különlegességét – miként tavaly is – tovább fokozták a végzős osztályok életét bemutató egyedi és kreatív kis videók, prezentációk, illetve a bécsi keringő, melynek elsajátítását Antali Zoltán táncpedagógus segítette.
A hagyományos rendezvény idén először egy meglepetés produkcióval is kiegészült, hiszen az egyik végzős osztály palotás tánccal is készült, melyet a közönség szintén nagy tapssal jutalmazott. A szalagavató műsor végén, az évfolyam közös énekét követően pedig az iskola már leérettségizett diákjai kötik a maturandusok csuklójára a “Kapocs kendőket”.
– Az öreg diákok a sikeres érettségi vizsga kapcsán megelőlegezett bizalom jeleként így fogadják be társaságukba a maturandusokat. Minden évben sokan eljönnek, visszajönnek erre az alkalomra. Az idén egy olyan volt diákunk köszöntötte a mostani végzősöket, aki második éve az intézmény dolgozója – fűzte hozzá Fehér Borbála.
A 2016-os végzős osztályok szalagavatós táncait az OrosCafén hamarosan posztoljuk majd, ugyanis idén is újra versenyeztetjük a videókat.