- hirdetés -

Fellángolt a vita az elmúlt héten az egykori olajos munkásszálló, mai nevén a Garzonbérlők Háza körül. Az épület egyik része nővérszállóként üzemel, a másik fele viszont az önkormányzat tulajdona, ahol szociális bérlakásokban élnek nehéz helyzetű családok. A jobb érzésű lakók az elviselhetetlen körülményekre, a renitens, beilleszkedni nem akaró (vagy nem képes) lakókra panaszkodtak.

Ahogy a Beol.hu múlt héten beszámolt róla, a lakóközösség megosztott, a laphoz több panasz érkezett az elmúlt időszakban.

Az Október 6. utcai épületben közel 100 ember lakik. Döntő többségüknek a nehéz anyagi helyzet miatt az önkormányzat által biztosított szociális bérlakás jelenti az egyetlen lehetőséget, hogy ne kerüljön utcára. Ez már önmagában is nehéz életkörülményt jelent, nekik ezek a kis garzonlakások az otthonuk. Nyilván ők is nyugodtan szeretnék tölteni pihenőjüket, de úgy tűnik, ez nem megy könnyen.

A megyei hírportál beszámolója szerint az elmúlt hetekben sok probléma adódott egyes népes családok viselkedésével.

A jobb érzésű lakók eldobált szemetet, cigarettacsikkeket szedtek fel utánuk, de hiába szóltak a renitenseknek, azok lehurrogják, trágár beszédükkel hallgatásra kényszerítik őket.

Az ott lakók többsége nehezen viseli a napi problémákat. Panaszáradatukkal Dunát lehet rekeszteni: békétlenségről, élhetetlen életkörülményekről számolnak be. Mint fogalmaznak, nincsenek biztonságban, a közös helyiségeket nem használhatják, azokat nem lehet zárni; de hiába zárnák például a postaládákat, azokat is felfeszítik, megrongálják.
– Én nem tudok hova menni, elköltözni. Szeretnék nyugodt körülményeket, csendes életet, ami nem a félelemről szól – mondta az egyik ott lakó a beol.hu munkatársának. Az ott élők azt is elmondták, hogy a bejárati ajtót folyamatosan megrongálják, így az jár kel a házban, aki akar, sok az idegen ember.

Nem verőlegények kellenek, hanem állandó jelenlét

Az elmúlt héten a közösségi médiában is megjelentek különböző beszámolók. Az orosházi jobbikos önkormányzati képviselő, dr. Szabó Ervin a helyszínre is kiment. Az OrosCafé.hu megkeresésére elmondta, a helyzet súlyos, de nem kezelhetetlen.
– Minél hamarabb lépni kell, hogy megelőzzük a komolyabb atrocitásokat. Éppen ezért a következő képviselő-testületi ülésen javaslatot kívánok tenni, hogy álljon fel egy bizottság, ami megvizsgálja az ott uralkodó állapotokat, és cselekvési tervet készít. Válaszokat kell találni arra, jelenleg hogyan és kiknek adjuk ki ezeket a lakásokat? Ki és milyen elvek alapján ellenőrzi a bérlakások állapotát és azt, hogy a benne élők azt megfelelően, a szerződésben foglaltak szerint használják-e. A lakók egyértelműn azt szeretnék, hogy a korábban már működő porta szolgálat újra elérhető legyen. Ez azonnal érezhető pozitív változást hozna az ott élők életében. Nem verőlegények kellenek, hanem állandó jelenlét és figyelem, ami visszatartja a beilleszkedni nem tudó egyedeket a másokat zavaró viselkedéstől – emelte ki dr. Szabó Ervin.

A többség nyugalmat szeretne a társasházban (Fotó: Beol.hu)
A többség nyugalmat szeretne a társasházban (Fotó: Beol.hu)

Az épület vagyonkezelője, az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. vezetője megkeresésünkre megerősítette a más sajtótermékekben megjelenő információt, miszerint ezekről a problémákról a lakóktól nem érkezett hozzájuk panasz, bejelentés.

Az ott lakók elmondása szerint a társasházban gyakori vendégek az orosházi rendőrök, több bejelentés is érkezett különböző jogsértések miatt.
“Amennyiben szabálysértésre, bűncselekményre utaló dolgot, körülményt észlelnek, a város területén szolgálatot teljesítő és az Október 6. utcában visszatérően ellenőrzéseket végző rendőrjárőrök megteszik a szükséges intézkedést. Emellett a rendőrség valamennyi bejelentésre reagál, a hatáskörébe tartozó ügyekben eljárást indít” — tájékoztatott a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Újra lehet portás, de nem ez az igazi megoldás

Az épület önkormányzati tulajdon, a benne lakók az önkormányzattól bérlik a lakásokat, így a helyzet megoldása is az önkormányzat hatásköre.
– A problémát minél hamarabb meg kell oldani, dolgozunk rajta – szögezte le érdeklődésünkre Bojtor István alpolgármester.

– Az igazi gond azzal van, hogy néhány egyén képtelen a társadalmi normáknak megfelelően élni s viselkedni, ezért a helyzetet nem egyszerű kezelni.

Mint korábban is elmondtuk már: az ott lakókkal a törvény rendelkezései miatt nem egyszerű szerződést bontani, az, hogy hangosak, ehhez nem elég indok. De ettől függetlenül megoldást kell találni. Ezért Dávid Zoltán polgármester már ki is adta feladatba a városüzemeltetési zrt vezetőjének, hogy vizsgálja meg, milyen költséggel járna a portaszolgálat visszaállítása, illetve mik a feltételei annak, hogy az épület bejáratát kamerák figyeljék. Emellett éppen a tavaly decemberi testületi ülésen vetődött fel, hogy újabb jogi lépéssel változtassunk a szerződéseken annak érdekében, aki nem használja megfelelően a számára bérbe adott ingatlant, azzal gyorsabban lehessen szerződést bontani. Rengeteg a lakásigénylő, így biztosan találunk olyan családot, aki megbecsüli azt, hogy a város segít neki nehéz helyzetében és nem él vissza ezzel a helyzettel – fogalmazott Bojtor István.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.