- hirdetés -

Több mint félszázan gyűltek össze azon a december 11-ei adventi ünnepségen, melyet Botos Attila és segítői szerveztek a Rákóczitelepen, Újosztáson és Gyopárosfürdőn élőknek – nem először.

A magánszemélyek kezdeményezésének köszönhetően létrejött eseményt immár hatodik alkalommal rendezték meg, melynek résztvevői a rákóczitelepi közösségi ház előtt gyűltek össze.
– Feleségemmel közösen, illetve külső segítséggel 2010 óta minden évben megszervezzük ezt az eseményt. Célunk ugyanis, hogy egy összetartó, egymásért tenni akaró közösséggé kovácsoljuk az itteni városrész lakosait – mondta az OrosCafénak a rendezvény ötletgazdája és főszervezője, Botos Attila.

Az ünnepi eseményt Fejes Róbertné alpolgármester nyitotta meg.
– A rákóczitelepi lakosok bizalmat szavaztak nekem tavaly októberben és képviselőjükké választottak, ezért megpróbálok minden eseményen részt venni és a legjobb tudásom szerint képviselni őket. Továbbá igyekszem minden olyan programot és újítást idehozni, amit csak tudunk, és amire szükség is van – hangsúlyozta az alpolgármester, aki Márai Sándor szavait is idézte: – Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás – mondta, majd szeretetteljes, boldog ünnepeket kívánt minden rákóczitelepi lakosnak.

A telepiek örömére már áll a karácsonyfa (klikk a képre) Fotó: Kecskeméti Krisztina)
A telepiek örömére már áll a karácsonyfa (klikk a képre) Fotó: Kecskeméti Krisztina)

Az ünnepségen csakúgy, mint tavaly, színes programok várták a körzet apraját-nagyját. A három történelmi egyház képviselője ünnepi áhítatot tartott, amit a Bácska utcai óvodások és a rákóczitelepi iskolások előadásában gyermekműsorok követtek. Az esemény kellemes hangulatának megteremtését Béres Enikő karácsonyi énekei és a szépen feldíszített fenyőfa is segítették.

A helyi gyermekek és szülők vásárolt, illetve saját maguk által készített díszekkel dekorálták azt a vágott fenyőt, melyet az egyik rákóczitelepi lakos ajánlott fel. Botos Attilától azt is megtudtuk, hogy a városvezetés is készségesen közreműködött abban, hogy a fa probléma mentesen eljusson a helyi családtól a közösségi házig. A több éves múltra visszatekintő rendezvényen a Télapó is jelen volt, aki szaloncukorral kedveskedett a megjelenteknek.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.