- hirdetés -

2009. januárjában lett az Orosházi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat ifjúsági referense.  Ő felügyeli a szervezet működését, és a GYIÖK programok rendjét. Az Ő munkásságának is köszönhető, hogy az orosházi GYIÖK országos szinten is nagyon jó helyzetben van.

A Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat aktív működése nem csak a kétévente megválasztott képviselőinek és polgármesterének köszönhető, abban nagy szerepe van az ifjúsági referenseknek is. Magonyné Urbán Zsuzsannát jól ismerik már a Diáktanyán. Ő felügyeli a GYIÖK szervezet működését, a programok zavartalanságát és a Diáktanyán zajló életet.

– Először ijesztő volt ez a munka, ugyanis a magad főnöke vagy, mindent neked kell megoldanod. De gyorsan bele tudtam rázódni, azóta pedig rengeteg tapasztalatot szereztem. Jól megértjük egymást a fiatalokkal, a kommunikáció a munkám alapvető részét képezi – fogalmazott Zsuzsa.

Szerinte az orosházi Gyiöknek a többi diákszervezettel szemben kimagaslóan jó alapjai vannak, hiszen a várostól rengeteg támogatást kapnak, illetve külön épületük is van az Ond utcán, amely a Diáktanya nevet viseli. A Diáktanyán tartják a GYIÖK testületi üléseit, ez a diákélet központja. Emellett a gyerekek szabadon bejárhatnak internetezni, használhatnak több számítógépet is az itt található rengeteg társasjáték mellett.

Magonyné Urbán Zsuzsanna - elkötelezetten segíti a fiatalokat (Fotó: Rajki Judit)
Magonyné Urbán Zsuzsanna – elkötelezetten segíti a fiatalokat (Fotó: Rajki Judit)

– Volt egy srác, aki 13 évesen kezdett el a Diáktanyára járni, először két szót sem akart szólni. Nagyon jó érzéssel tölt el látni azt, hogy már kinyílt, és nem fél a többiektől.

Kollégámmal nem csak a gyerekek hétköznapi és magánéleti problémáit segítünk megoldani, de előfordul, hogy pótanya szerepet is betöltünk az életükben.

Külön jól esik, amikor valaki GYIÖK tagként annyira büszke erre a múltjára, hogy még az önéletrajzában is kiemeli – mondta Zsuzsa.

A GYIÖK népszerű programjai között szerepel az Extrém nap, a Mikulás-futás és a Tetováló nap is, de jövőre a régi bevált rendezvények mellett új ötletekkel fog előállni a frissen megválasztott képviselő-testület. Ez a munka Zsuzsa számára örömteli, de van amikor fordul a kocka, és vannak nehezebb pillanatok.
– Amikor egyszer lefutottam a Mikulás-futást, a gyermekosztályra én vittem be az ajándékot. Szívszorító volt látni, mennyire örültek nekünk a beteg gyerekek. Ekkor nagyon elérzékenyültem – meséli.

Zsuzsa nagyon kedves és boldog nő. Az Ő megragadó személyiségének is köszönhető, hogy a Budapesten, Szegeden, vagy az ország más pontján tanuló egykori GYIÖK tagok maguktól is segítenek az orosházi diákélet felpezsdítésében.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.