- hirdetés -

Trnkóczi Jánosné Zsuzsa néni mézeskalácsa nem csak finom, szép is. Idén két sütés között egy kiállítás szervezésében is részt vett.

A Petőfi Művelődési Központ ad otthont a tárlatnak, amely főként a lányok, asszonyok érdeklődésére tarthat számot. Karácsony közeledtével a vállalkozókedvűek előveszik a jól bevált mézeskalács receptet (vagy éppen kísérleteznek újjal), és sütnek pár tepsi süteményt – hogy szív alakú, fenyőfát, harangot, csillagot formáz-e a kalácska, az már lényegében mindegy is.

Vagy annyira mégsem, a legszebben formázott, díszített mézeseket ugyanis érdemes megmutatni a nagyérdeműnek. Ezért is lesz kiállítás, hogy láthassuk, mi minden készülhet az édes, illatos, ünnepi alkalmakra kiváló süteményből.

A tárlaton nagyváradi és orosházi kiállítók mutatják meg munkáikat – Nagyváradon már évek óta hagyomány a mézeskalácsosok találkozója, ebből merítettek ihletet az orosházi szervezők. Zsuzsa néni egyébként vallja, mézeskalácsot csak szeretettel lehet készíteni, és nem lehet szótlanul, mosolytalanul elmenni a karácsonyi ünnepkörhöz kötődő édesség mellett. Szeretné a nagyváradi kezdeményezést Orosházán is megvalósítani, egyúttal a két település életét a süteménnyel összekötni.

A tárlat megnyitója november 29-én, advent első vasárnapján lesz 15 órakor, és december 6-áig sorakoznak majd az édes alkotások a művelődési házban. A nagyváradi kiállítók: Jakabbfy Margit, Kenyeres Anikó, Szénási Ferenc, Jakó Jolán. Az orosháziak pedig: Jankovné Héjas Katalin, Vasné Orovicz Judit, Lackner Pálné, Trnkóczi Jánosné és Puskelyné Pacsika Mónika.

Mézeskalácsot már most érdemes készíteni, jót tesz neki, puhul, ha egy kicsit áll, és így a díszítésre is jut idő. Ha nincs még recepted, amihez feltétlen ragaszkodsz, akkor ajánljuk Zsuzsa néniét – ide kattintva találod.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.