- hirdetés -

Népdalkörök régiós találkozójának adott otthont Orosháza – több mint kétszázan énekeltek a nap folyamán.

Citeraszótól és több mint kétszáz, dalos toroktól zengett október 3-án a művelődési központ Szokolay terme, hiszen régiós találkozóra hívta a művelődési központban működő, Aranypáva díjas Bokréta Népdalkör a régió művészeti csoportjait – írta beszámolójában a rendezvény házigazdája, Deák György az Olvasókörök Országos Szövetségének társelnöke.

Az „Őszi szél fúj a hegyekről” elnevezésű fesztiválra kilenc dalkör fogadta el a meghívást; Hódmezővásárhelyről a Belvárosi és az Aranykalász Népdalkör, a mindszenti Alkony Népdalkör, a Szegvárról érkező Magyar Nóta Klub, Nagyszénásról az Aranyvessző Népdalkör és a Kurticsi Citerazenekar (ez utóbbi Nagyszénás korabeli nevét vette fel), a földeáki Bazsarózsa Népdalkör, Pusztaföldvárról a Búzavirág Népdalkör és a Földvári Citerazenekar.

Szemenyei Józsefné, a jövőre fennállásának huszadik évfordulóját ünneplő Bokréta Népdalkör művészeti vezetője elmondta, ez volt a nyolcadik találkozó, amelyen a csoportok bemutathatták produkciójukat, kicserélhették egymás tapasztalatait, barátságok szövődtek és egy nagycsalád tagjaiként üdvözölhették egymást. Pusztai Lajos, a PMK igazgatójának köszöntő szavai után Süléné Baranyai Ilona, a polgármesteri hivatal Oktatási és Kulturális Csoport vezetője, megnyitójában Bartókot idézte: „A zene túllép a szavakon. A hangjegyek átadásával megismeritek és megértitek egymást. Mintha a lelketek össze lenne kötve és a szívetek átfedné egymást. Ez a hangszereken keresztüli kommunikáció. Egy csodából született harmónia. Abban a pillanatban a zene túllép a szavakon.”

Az emléklapok ünnepélyes átnyújtását követően társas ebéddel zárult a találkozó.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.