Szókimondó előadás, bátran kimondott vagy felvetett problémákkal, drámai pillanatokkal, minden öncélú vagánykodás, sztárkodás nélkül.
A Jó zsaru – rossz zsaru című bűnügyi történettel a könyörtelen bosszú drámáját hozták az orosházi színpadra április 16-án Stohl András és Szabó Győző.
Nem volt teltház, mint az operetteknél, de nem baj. Még a fellépők sem bánták, mennyien ülnek a nézőtéren (amúgy közel 200-an azért voltunk!). Az ügyeletes rosszfiúk még azért is hálásak voltak, hogy egyáltalán itt lehettek. Sőt! Köszönik a művelődési háznak, hogy felléphettek Orosházán. Vannak ugyanis városok, ahol vagy az egyikük, vagy a másikuk „csapja ki a biztosítékot” (Szabó Győző szavai), ezért nem fogadják az előadást. De úgy vélik, az előítéletekkel nincs mit kezdeni.
Ahogy fogalmaztak: ők igyekeznek kiszolgálni a közönséget az adott estén, függetlenül az eddigi életükben történtektől, elkövetettektől. Hogy mégis vannak áthallások, az „hab a tortán”. Ha túl sok, azt is vállalják.
– Az életünk hátizsákként pakolódik a vállunkra és a nézőkére is. Ha ez összecseng az előadás mondanivalójával, azzal, amit éppen játszunk, akkor természetesen erősebb a hatás – nyilatkozta előadás előtt Stohl.
Hogy mit mondtak, amikor azt kérdeztem, hogy kezeljük az életükkel való összecsengést, hiszen mindkettőjüknek volt dolga a rendőrséggel?!
Az orosházi előadásról annyit érdemes kiemelni, hogy annyiban volt kétesélyes, mennyire fogadják nyitottan a nézők már az elejétől. Mert bizony jöttek már az első percekben a trágár kifejezések (kiemelték, hogy 16-os karikás!), de hangsúlyozom, nem öncélúan. A két amerikai rendőr párbeszéde nem babazsúr! A színészekkel az előadás előtt beszélgetve ezt emelték ki: vagy veszik a nézők az első perctől, és nevetnek a (gyakran) keserű poénokon, vagy nem mernek. Hát mertünk. És a végén éppen úgy jöttek a mély csendek, ahogy megjósolták.
Az előadásról tájékoztatót és kritikák listáját itt lehet megtalálni.
Lehetnek különböző vélemények a színészekkel kapcsolatban, akik előadták – nem akárhogyan – ezt a történetet, de az előadásra nem lehetett panasz. Komoly feladat, komoly profi munka volt. Jó színház az, ahol csupán a szavak erejével egész világot tudnak teremteni a színészek. Egy egész filmet „levetítettek” nekünk, Puskás Tamás rendező irányításával.
Az üzenet ez esetben pedig sok kérdés, amellyel kapcsolatban lehet beszélgetni, latolgatni. Helyzetek, amelyek megítélése nem egyértelmű. Mint ahogy semmi nem fekete vagy fehér, az sem, ki a jó zsaru és ki a rossz zsaru.
