Országos hírű, rangos művészek és helyi alkotók munkái váltják egymás a Városi Képtárban.
Májusban a gyermekeket szólítják meg, Jankovics Marcell Magyar Népmesék sorozat érkezik Orosházára, nemcsak képekkel, de vetítéssel, igazi családi programmal is várják a legkisebbeket.
Jelentős pályázati összegek teszik lehetővé, hogy városunk képtárába jeles művészeket hívhassanak meg – tudtuk meg Szelényi Katalintól, a képtár munkatársától. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar rajzfilmrendező, illusztrátor Jankovics Marcell után Orosz István, Kossuth-díjas, Munkácsy-díjas, Balázs Béla-díjas filmrendező, grafikus grafikái kerülnek az orosházi közönség elé (június 18-ától egy hónapig).
A mintegy egymillió forintos (NKA) pályázati keretből elsőként, áprilisi kezdéssel Kubinyi Anna Kossuth-díjas textilművész állított volna ki. Az ő sajnálatos halála beárnyékolta ezeket a heteket. (Az erre a tárlatra nyert forrásokat nem használhatják másra.)
A Báthory Júlia üveggyűjtemény az év első felében végleges helyére kerül, a megnyitóra és a katalógusra minisztériumi forrásra pályáznak. Szelényi Katalin elmondta, várják az idei kiírásokat is, amelyek a jövő évi tárlatokhoz biztosítják majd az anyagi hátteret, hiszen az alkotások szakszerű szállítása igen költséges.
A Városházi Galériában május 23-ig Ujfalussy István képeit láthatjuk, a megnyitó április 23-án 16 órakor lesz.