Magabiztosan áll az irdatlan súlyok elé, és magyaros megoldásokkal válaszol az orosz erőemelő csapat vezetőjének nehezen érthető kérdésére is. Ő Szabó Ágnes, a törékenynek nehezen nevezhető lány, akinek élete az erőemelés.
Az ifi és junior erőemelő Eb második napjára beszéltük meg a találkozót a Táncsics csarnokba. Azt mondta, menjek fél 10-re, akkor biztos lesz 10 perce, hogy beszélgessünk.
Odaérek, jelzem neki, hogy itt vagyok. Kér egy perc türelmet, majd elviharzik fülén a telefonnal, miközben két segítőnek is folyamatosan magyaráz. Pár perc múlva újra felbukkan, még egy kis időt kér, mert az oroszok valamit nagyon nem értenek, és meg kell oldani, hogy a kérésük teljesüljön. Újra eltűnik. Én a széken ülve figyelem, ahogy a következő 20 percben fel alá cikázik a csarnokban, ahová sorra érkeznek a különböző nemzetiségű versenyzők az aznapi megmérettetésre. A csapatvezetők ismerősként köszöntik. Hiába, az ő nevét már megismerte nem csak Európa, hanem a világ is. Végül fél órával később nekiindulok, hogy megkeressem. A mérlegelést felügyeli éppen, de most már nem engedem ellógni, az orra alá dugom a diktafont.
Kicsit furcsa, hogy most nem versenyzőként, hanem szervezőként látom, valahogy másként hat, bár a mindent elsöprő lendülete azért így is átjön.
– Besegítek az Eb szervezésébe, hogy minden jól menjen. Nem egyszerű, mert nem csak arra kell figyeljek, hogy versenyezzek és minél jobban teljesítsek, hanem arra is, hogy minden klappoljon a verseny ideje alatt – mondja el egy szuszra, majd a mellette álló segítőnek még azzal a levegővel kioszt egy sürgős feladatot.
Közben gyűlnek a versenyzők. Sokféle nemzet melegítője tarkállik a csarnok folyosóján. Vannak oroszok, ukránok, osztrákok, norvégok, fehéroroszok, ők azok, akiket hirtelen látok. Ebben a bábeli zűrzavarban kell sokszor elintézni fontos teendőket.
– Amikor az oroszok vagy az ukránok jönnek és elkezdenek sebesen beszélni az anyanyelvükön, persze én is csak pislogok. Az előbb az orosz vezetőnek kellett elmagyarázni, mikor jönnek a versenyzőik és hogy mikor kell indulni, hogy elérjék majd a repülőjüket. Angolul nem beszéltek, így maradt a kézzel-lábbal magyarázás. De megoldottuk, mindenki mosolygott. Jól jön ilyenkor a versenyek szünetében időtöltésként sokat játszott Activitys rutin – mondja nevetve.
Szabó Ági 10 éve, 2005-ben kezdte az erőemelést. Atlétikázott, amikor testnevelője elvitte egy fekvenyomó diákolimpiára, amit simán megnyert. Megtetszett neki ez a sport, a volt atlétika edzője pedig levitte a Toldi SE edzőjéhez, Musztafa Imréhez, aki látott benne tehetséget.
Ági megragadt a nehéz súlyok között, ma pedig mesterének jobbkezeként tevékenykedik klubjában, a Toldi SE-ben.
Persze máig aktív, hiszen élete a versenyzés, ott érzi igazán elemében magát, ott tud kibontakozni. Komoly eredményei vannak a sportágban, sok karakter kellene mindet felsorolni. De neki sem volt mindig napfény és boldogság ez a sport.
Sérülés után újra az élvonalban
– Miután 2013-ban sérülés miatt kiestem a világjátékokon, valami eltört bennem. Tudtam, hogy menni kell tovább, de ezt könnyű mondani, csinálni már nem. Azért a 2013-as Eb-n még meglett a dobogó, de a sérülésem súlyosabb lett. Szenvedtem a teremben, versenyezni nem igazán tudtam. Aztán tavaly megműttettem a vállamat, hosszú volt a gyógyulás és nehéz volt visszaszerezni a régi önmagam. Kevesen bíztak bennem, a sportágban sokan már legyintettek rám. De Imi bával tudtuk, nem lehet feladni, és dolgoztunk nap mint nap. Aztán jött a 2014-es Eb. Hatalmasat nyomtam, és az ezüsttel visszarobbantam az élvonalba, ezzel pedig újra megjött az önbizalmam is – sorolja a kiváló sportoló, de persze fél szemmel azt figyeli, éppen kinek kell valamit intézni.
Ági innen újra rendben volt. Annyira, hogy március végén fekvenyomásban és összetettben is a kontinens legjobbjának bizonyult.
– Azt hiszem, beértem. Nagyon szerettem volna megnyerni felnőttként az Európa-bajnokságot, és végül sikerült is. Életem legjobbjait csináltam, nagyon örültem neki és tényleg nagyon elégedett vagyok.
Azt mondja, néha maga is meglepődik azon, mennyire nem izgul egy versenyen. Kihívásnak tekinti és jó érzéssel tölti el, ha van konkurencia és a jók között is a legjobb lehet. Most viszont, szervezőként sokkal idegesebb.
– Ha a pódiumon elrontom a gyakorlatot, azt magamnak köszönhetem és legfeljebb az edzőmtől kapok alapos fejmosást.
Itt viszont, ahol 180 versenyző zökkenőmentes küzdelmét kell koordinálni, egyszerűen nem lehet hibázni, mert nem csak én égek be vele, hanem az egész hazai erőemelés és Orosháza városa is.
Szóval nem egyszerű, de itt is a maximumra törekszem, mint a versenyen. És ha ezt becsülettel megcsinálom, akkor nyugodtan mehetek haza a nap végén.
