A felnőttség egyenértékű a felelősségvállalással, őszinteséggel, önismerettel. Ember mivoltunk, gyengeségünk elfogadása és a megbocsájtás az alap a boldogsághoz. Akkor honnan kell a kiút? A saját poklunkból.
Dr. Csernus Imre legutóbbi könyve (A kiút) kapcsán járt Orosházán, ismét megosztotta a közönséget, de ez már nem újdonság. Jókat nevettünk, jókat hallgattunk, ki-ki azért, ahogyan érintve találta magát. Amúgy jöhet bármikor, és beszélhet bármennyit (arról, hogy hogyan kéne), jó táptalaj vagyunk, mi emberek ahhoz, hogy teremjen a babér a szókimondó, kíméletlen pszichiáternek. Minden alkalommal talál (mint a matematika leckénél) olyan mintapéldát, (amely) aki révén mindenki önnön tükrébe tekinthet, feltett kérdéseire válaszolhat. Ha szerencsés, nem a közönség előtt, csak önmagának.
„Megmaradtam az egyenes kommunikáció mellett, nem elfelejtve, hogy kinek nem inge, ne vegye magára. Miért háborodik fel, ha nincs hozzá köze?”
– Az emberek nagy része keresi a kiutat, mert érzi, hogy valami nem stimmel – nyilatkozta előadás előtt kérdésemre Csernus doktor. – Állandóan racionális indokokra mutogat, amikor az okokat keresi, és megy az egész országra kiterjedő siránkozás. Ha van munkája, attól retteg: mi lesz, amikor nem lesz. Ha nincs, akkor miért nincs, miért pont őt rúgták ki, stb. Az optimista hozzáállás, kimondva, hogy egy ember saját életéért őmaga a felelős – mint a fehér holló.
– Milyen pokolba sodorjuk magunkat?
– Ez az egónk nagyságától függ, nevezzük makacsságnak, rátartiságnak, konfliktuskerülésnek. Én azért szurkolok, hogy a fiatalok minél hamarabb eljussanak a pokluk legmélyéig, mert akkor nyílik esélyük arra, hogy az elkövetkező 50-60 évet másképp éljék meg. Nem az Internet a baj, hanem, hogy a szülők addig nem tanították meg nemet mondani. Egy másnak megfelelni akaró szülő, aki tele van önbizalomhiánnyal, és a maga életében is gyáva nemet mondani, az hogyan tanítaná meg a gyerekét ugyanerre? Ő a munkájával kompenzálja az életét, a gyereke a Facebookon várja a visszacsatolást… A posztolás a szeretetéhség jele.
– Ilyen sötét a helyzet?
– Elképesztő nemi identitászavar van bennük. Ki a felelős ezért? Az egyik oldalon a szülők, a másikon ők, csak ők még nem tudják a saját felelősségüket. Nagyon kevés szülőt tartok hiteles szülőnek, aki megtanítaná a gyermekét az életre. Elkényeztetik, ezzel kasztrálják őket. Ettől nem lesz önbizalmuk, mert nem tapasztalják meg a sikert, amit a munkájuk révén érhetnek el. Emellett a mai kor nője sokszor nem veszi észre, milyen elképesztő mértékben maszkulinizálódik, sok a „tökös csaj”.
A gyerekek pedig egy álszent mintát tanulnak el: hogy két állítólagos felnőtt hogyan hazudozik egymásnak. Eközben olyasmit várnak el a gyerekeiktől, amit ők meg sem közelítenek.
Az előadás során az érzelmi konfliktusok megoldási módjai, a szabadság fogalma tisztázódott. Olyan mondatok, és kérdések hangzottak el, mint: Annyi szeretetet és tiszteletet kapunk, amennyit magunknak adunk. Önbizalom nélkül nincs boldogság, nincs kisugárzás. Hogyan szerezhető önbizalom? A ki nem mondott szavak, a(z el)hallgatás az életünket rövidíti meg, erre a búskomor magyarnak jobban kéne emlékeznie. A megfelelni akarás a gyávasággal egyenértékű? Alkalmazkodom, vagy megalkuszom? Tudok-e mosolyogni, ha egyedül vagyok? Elégedett vagyok? Viszem-e a szüleim mintáját tovább, bár éppen az ellen küzdök? … Könyörtelen szembesítés önmagunkkal.
Korábban volt szerencsém már tudósítani Csernus doktor előadásáról. A mostani előtti beszélgetésünkkor többek között azt kérdeztem, miért mondja ugyanazt évek óta? – Mert nem látok semmi változást. Elfelejtik – volt a válasz.
Később, az előadáson magam is megtapasztaltam: évekkel ezelőtt figyeltem, jegyzeteltem, megírtam, mit tanácsol. Most mégis újszerűen, bár ismerősen ért a végkifejlet. Kegyetlen nyersességgel vágott nagy igazságokat a hallgatóság elé, aki akarta, vihette haza. Minthogy alkotni, teremteni jöttünk a világra, akkor megyek el nyugodtan, ha ez megvolt. Ha nem, vergődik az ember, jön a mi lett volna, ha… játszma. Aztán ugye a halál elfogadása… Másrészt a belső hit és a rend kihatással van az életünk minden területére. Aki ezt elfelejti, csorbul a kisugárzása, testi betegségei lesznek (zárkózottaknál a pszichoszomatikus betegségek). Nos, ahogy fogalmazott, ajánlatot tett, és ránk bízta, ki mit kezd vele. De az életét mindenkinek egyedül kell (meg)élnie. Már amikor a tükör előtt áll, egyedül. Amikor kérdéses az a mosoly…
