- hirdetés -

Továbbra is biztosnak mondható a százezer embert kiszolgáló Orosházi Kórház jövője – emelte ki a Simonka György csütörtökön. Az országgyűlési képviselő, Dávid Zoltán polgármester, valamint Fejes Róbertné alpolgármester és a kórházigazgató szokásos megbeszélésen az egészségügy megújulásának helyi vonatkozásait tekintették át.

Az átszervezések során a kormány egyetlen kórházat sem kíván bezárni – hangsúlyozta Simonka György. A fideszes politikus ugyanakkor kitért arra, hogy a kórházaknak a betegek érdekében mindent meg kell tenni a hatékonyabb és magasabb szintű ellátás érdekében, ezért előfordulhat egyes osztályok működésének átszervezésére.
– Az elmúlt években két milliárd forint feletti összegben valósítottunk meg fejlesztést, és 2013 óta közel 1 milliárd forint pluszforrást vontunk be a kórház működésébe, mely a betegek számára is kézzelfoghatóan javította a kórház szolgáltatásainak színvonalát. Törekedtünk arra, hogy ideirányítsuk a járóbetegeket, ennek köszönhetően nőtt a betegszám – hangsúlyozta Simonka.

Duray főigazgató és Simonka György az egyeztetésen beszélte át a részleteket (Fotó: Rajki Judit)
Duray főigazgató és Simonka György az egyeztetésen beszélte át a részleteket (Fotó: Rajki Judit)

– Most a tárgyalás, a helyes, reális és betegközpontú szakmai álláspont kialakítása a legfontosabb, lobbizni kell és összefogni, hogy a szocialisták okozta gondokat helyrehozzuk, nem pedig utcára vonulni – mondta a képviselő, utalva az MSZP sajtótájékoztatójára. Fetser János szocialista frakcióvezető szerdán szólalt fel, kérve a szakmai és a politikai vezetéstől, hogy tegyen meg mindent az esetleges osztálybezárások, elbocsátásokat megakadályozása érdekében.

Az egészségügyi rendszer áprilistól életbe lépő változásait ezekben a hetekben készítik elő – a megyei koncepciókról a minisztérium dönt. Dr. Duray Gergő, a kórház főigazgatója a megbeszélésen ismertette a legfrissebb információkat, egyben hangsúlyozta, a fő érdek a szakmai értékek megőrzése, a betegeink legmagasabb színvonalú ellátása a fenntartható működtetés megvalósítása mellett.

A megbeszélésen résztvevők kiemelték, a kormány idei költségvetésben 60 milliárd forintnyi összeget különített el a kórházak adósságának kezelésére, azon dolgoznak, hogy az orosházi teljes konszolidációban részesüljön.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.