De nem úgy és abban a formában, ahogy ezt Orosházán megszokhattuk. Ezt az egyházak szervezik – közösen. De hogy miért? Fáklyák az egységért és a békességért – ez a mottó.
Szinte nincs olyan alkalom, hogy ne merülne fel kérdés, aggály, értetlenség akkor, amikor a gyülekezet, a keresztény közösség a megszokottól eltérő nyilvánossággal demonstrálja üzenetét. Vannak, akikben az idei ökumenikus imahét nyitánya, a városi templomokat összekötő fáklyás felvonulás ilyen érzéseket ébreszt.
Tradíciók és a modern kor
Látnunk kell, hogy az egyetemes kultúrához, az évezredes keresztény tradícióhoz, vagy egy-egy nemzet saját identitásához tartozó jelképek, szimbólumok, közösségi megnyilvánulások sokszor messze elszakadtak az eredeti üzenetüktől: átalakultak, bizonyos elemeket kiemeltek belőlük, vagy éppen a formát igyekeztek megtölteni más tartalommal.
Az ökumenikus imaheti alkalom fáklyás felvonulása egyszerre táplálkozik az ősi, keresztény szimbólumokat használó tradícióból és a mai, vizuális kor követelményéből, ami jól láthatóan szeretné érzékelni a felé közvetített üzenetet.
A fény az egyik legrégebbi Jézus-szimbólum, aminek alapja a János evangélista által feljegyzett jézusi mondás: „Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” A tűz pünkösdre, Isten Szentlelkének kiáradására emlékeztet, amely nem csak kétezer évvel ezelőtt gyűjtötte össze az első keresztény gyülekezetet, hanem azóta is mindenhol és minden időben képes életújulást, fordulatot, Istenre találást hozni az embereknek. A menet a IV. század eleje óta a keresztény egyház egyik megnevezését – communio viatorum, az úton lévők közössége – szimbolizálja és mutatja fel a világ számára: életünk Krisztus követésében nem bezárkózó tétlenség, céltalanság, hanem út, igyekezet a látható, mulandó világon is túlmutató jövő, Isten teljessége felé. Az idei imahét központi gondolata az életet adó víz képéből bomlik ki: mindannyian részesülhetünk az élet teljességéhez is hozzásegítő forrásból, a Jézussal való közösségből, az őbenne való hitből. Hitünk szerint közösségeink, templomaink források, amelyek ezt a frissességet kínálják fel személyválogatás nélkül mindenkinek.
A világ világosságát, Jézust, és a Szentlélek hitre, tettre, szeretetre forrósító valóságát az úton lévők közössége mutatja fel majd vasárnapi menetében, amellyel egyszersmind rámutat azokra a helyekre, ahol mindig lehet meríteni az élet üzenetéből.
Egy menet sohasem kényszer. Lehet vonulni vele, lehet kívülről nézni. Mi, akik úton vagyunk, és vasárnap együtt jelképesen útra indulunk, útitársnak várunk minden jóakaratú embert.
Társnak a közösségben, a közös célokban, a világ jobbá tételében, társnak az örök teljességben.
A szerző evangélikus igazgató lelkész
