- hirdetés -

Az NB III-as labdarúgó-bajnokság 12. fordulójában Dunaharasztiba látogatott az OFC, ahol kiegyenlített első félidő után, a második játékrész elején hat perc döntésre vitték a mérkőzést.

Dunaharaszti MTK–Orosháza FC 3–0 (0–0)

NB III-as labdarúgó-mérkőzés, Dunaharaszti, 100 néző.
Vezette: Gaál Gyöngyi (Pápai, Temleitner)

Dunaharaszti: Kalmár – Lázár (Ablonczy, 46.), Nyéki, Rétsági, Márton – Gacsal, Eördögh, Rebecsák, Dabasi (Méder, 85.) – Mészáros (Kiss G., 60.), Miholics. Edző: Króner Péter.

Orosháza: Bordás – Szabó N., Tóth I., Makra, Medvegy – Bozsóki, Füredi (Szűcs, 75.) – Styecz (Libor, 85.), Huszár, Végh – Ferenczi (Lovas, 78.). Megbízott játékos-edző: Makra Zsolt.

Gólszerző: Dabasi (46.), Miholics (51.), Rebecsák (82.). Kiállítva: Méder (88.).

Kiegyenlített játékot hozott az első félidő. A haraszti csapat mezőnyfölényét apróbb szabálytalanságokkal tördelte az OFC, ennek következtében Tóth Imre és Füredi is korán besárgult. A házigazdák elsősorban pontrúgásokkal veszélyeztettek, a vendégvédelem azonban Bordással az élen állta a sarat.

Gólokkal kezdték a hazaiak a második félidőt. A középkezdés után egy tért ölelő átadással, Dabasi lesgyanús helyzetben sétált be az orosházi tizenhatoson belülre, és Bozsóki díszkíséretében kilőtte a hosszú sarkot, 1–0.

Az 51. percben újabb rövidzárlat végén, egy bal oldali beadást Miholics fejelt pár lépésről a léc alá, 2–0.

A biztos vezetés tudatában is rendíthetetlenül támadásban maradt a helyi együttes, ennek eredménye volt a harmadik találat. A 82. percben egy védőkről lepattanó labdát Rebecsák bombázta 17 méterről a hálóba, 3–0.

A második félidő alapján magabiztos haraszti siker született.

Jók: Rebecsák, Dabasi, Rétsági, Miholics, ill. Medvegy, Makra, Ferenczi.

Króner Péter: – Kiegyenlített első félidő után, a másodikban megérdemeltük a győzelmet.

Makra Zsolt: – A szimpatikus vesztes szerepe jutott nekünk, ellenfelünk minden kapura lövése góllal zárult. Dolgozunk tovább!

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.