Történelmi adósságát törlesztette a város azzal, hogy emléket állított a földműveseknek, és a mindenkori áldozatoknak – hangzott el a szombati ünnepségen. Köztéri szobrot avattak a főtér gimnázium felőli sarkánál szeptember 20-án.
Mihály Gábor Munkácsy-díjas szobrászművész Földművelők emlékműve című szobrát a városi önkormányzat és az Orosháza és Vidéke Gazdakör állíttatta, több adományozó támogatásával. Az avatóünnepséget megelőzően az evangélikus templomban ökumenikus istentiszteletet tartottak. Dr. Laurinyecz Mihály esperes plébános, Szalkay Róbertné református lelkész és Ördög Endre evangélikus igazgató lelkész bibliai gondolataikat a munka becsülete, szükségessége és az isteni gondviselés jelentősége köré gyűjtötték, és a hála szavait fogalmazták meg, amiért munkája nyomán a fejlődést megérhette ez a közösség.
– Történelmi adósságunk van azon gazdák és földművesek felé, akik 270 évvel ezelőtt feltörték az orosházi pusztát – mondta köszöntőjében Zalai Mihály alpolgármester már a szobornál. – Az ő munkálkodásuk eredményeképpen az elmúlt századfordulóra Orosháza kiérdemelte a legnagyobb falu nevet, és 1946-ra a városi rangot. Az 1940-es évektől az 1960-as évekig üldöztetést szenvedtek, az akkori hatalom módszeresen igyekezett felszámolni azt a világot, aminek ők a képviselői voltak.
Az orosházi gazdák mindenkori összefogását említette, kiemelve a kisbirtokos székház felépítését, csakúgy, mint a mostani adományozást a szobor létrejöttéhez. Köszönetet mondott mindenkinek, akinek része volt ebben. -Hirdesse büszkén ez az emlékmű a földművelésből élő dolgos kezek örök dicsőségét – zárta beszédét az alpolgármester.
A lélek útjelző lámpája
Jakab István ünnepi beszédében rövid áttekintést adott a város legújabb kori történetéből a mindenkori gazdálkodó, földműves emberek munkájának jelentőségét hangsúlyozva. Az Országgyűlés alelnöke, a Magosz elnöke azokra is emlékezett, akik megszenvedték a Rákosi rendszer meghurcoltatásait, és annak a kívánságának adott hangot, hogy az emlékmű figyelmeztessen: a történelem ezen szakasza soha ne ismétlődhessen meg. A gazdák jelenével kapcsolatban azt emelte ki: a Kárpát-medencei összefogás az orosházi gondolatként is ismert elhatározásból nőtt ki, amely az együttműködési szándék erejét mutatja. Méltatta az Orosháza és Vidéke Gazdakör tevékenységét, amelyet példaértékűnek nevezett.
– Az emlékmű lehetőséget ad arra, hogy a késői utódok fejet hajtsanak, becsülettel, életüket végigdolgozó, hazájukat építő gazdaőseik emléke előtt – mondta Jakab István.
Banner Zoltán művészettörténész Mihály Gábor munkásságáról adott ismertetőt és bemutatta a szobrot. – A teremtő azzal bíz meg minden szobrászt, hogy folytassa az ember teremtését – mondta – még akkor is, ha a létrehozott szobron az ember alakja nincs rajta, mert rajta van a szelleme. Egy emlékmű a lélek útjelző lámpája: megállít, és a lelkünket irányítja, kérdést tesz föl, amire a szemlélőtől várja a választ.
A szobor három részből áll:
Az alsó rész a legkeményebb kőből, gránitból készült, a puha alföldi fekete földet jelképezi. A rajta lévő eke (szarva) sok millió magyar paraszt keze nyomát őrzi. A második rész az obeliszk, amely mészkő, természetes felülete a föld feltöröttségét, hepehupáját érzékelteti. Ezen jelenik meg a harmadik rész, az eke, mint a győzelem, a dicsőség szárnya. Talapzatán a felirat: Emlékmű a kenyeret-életet adó orosházi földműveseknek, memento az áldozatoknak 1744-2014
Az ünnepi műsort a Harangos Néptáncegyüttes adta, Család az időben címmel. A paraszti család mindenkori legfontosabb élethelyzeteit mutatták be a gyermekneveléstől a munkára való szoktatáson át az esküvőig, aminek az ünneplők is részesei lehettek néhány falat erejéig, a gyerekek által kínált orosházi kulcsos kalács révén.
– Az emlékmű felállításával emléket kívánunk állítani az elmúlt 270 év orosházi földműveseinek, akik településünket alapították és szorgalmas munkájukkal segítették a település fejlődését, növekedését napjainkig – mondta korábban Horváth József, az Orosháza és Vidéke Gazdakör elnöke a kezdeményezésről.
– Emléket kívánunk állítani továbbá az 1948-1960-as évek között meghurcolt, kisemmizett, Orosháza életét meghatározó földműveseknek, gazdálkodóknak. Ezek a földművesek a családjaikkal együtt addigi életük feladására kényszerültek.
