- hirdetés -

Az orosházi banda átvette a tehetségkutatón elért eredménye jutalmát, három dalt vettek fel a pécsi Zion stúdióban.

Májusban beszámoltunk róla, hogy az orosházi Black Band zenekar harmadik helyen végzett a Hangfoglaló Tehetségkutató Fesztivál egyik napján. A díjazás sem maradt el, a pécsi Zion stúdióban három dalt vehettek fel jutalmul.

Az együttes július 12-én vonult a stúdió romos, ám jól felszerelt épületébe. Szerintük leginkább az orosházi régi könyvtár épületére hasonlít – megható, hogy még a pécsi falakban is szülővárosuk szépségét keresik. Szóval a kissé lepukkant emeletes házban végül megtalálták Bázicsek – polgári nevén Szentpáli Valér hangmérnöki kuckóját. Időközben egyébként egy új szólógitárossal, Perjés Attilával egészültek ki, aki már a stúdióban is közreműködött. A felvételre három saját számot választottak.

Az Arthur királyt, amit szerzője, Törköly Márton nem szeretne nagyon boncolgatni, teljes mértékben a hallgatóságra bízza a dal értelmezését.

A második kiválasztott a Kontrás bicikli. Ennek szerzője Yoda, a dobos. A szövegben elhangzó, nem éppen komoly történet valós eseményeket dolgoz fel.

A harmadik a Köszönöm című dal.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.