Musical, képzőművészeti kiállítás, táncgála, és számos koncert – idén is széles skálán kínál kulturális programot a művészeti iskola Tavaszi Művészeti Fesztiválja április 3. és 15. között.
Városunkban már hagyománnyá vált, hogy minden tavasz koncertsorozattal indul. Tizennegyedik alkalommal rendezi meg a Tavaszi Művészeti Fesztivált a Prima-díjas Orosházi Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola, idén a Muzsikáló Gyermekekért Alapítvánnyal és az Orosházi Tankerülettel karöltve.
A rendezvénysorozat keretében a jelenlegi növendékeken és tanárokon kívül az iskola egykori diákjai is bemutatkoznak, sokan azok közül, akik az intézmény holdudvarába tartoznak.
– Fontos szakmai momentum, hogy a növendékeink az év végéhez közeledve számot adhatnak jelenlegi tudásukról, ilyen alkalmakon a legígéretesebb diákok állnak színpadra – avatott be Kőszegi Németh József, a művészeti iskola igazgatója. – A tanárok hangversenye azért jelentős, mert építi a szakmai kapcsolatokat, valamint a bizalmat a gyerekekkel és szüleikkel, hiszen láthatják, milyen nagyszerű zenészek adják át tudásukat az ifjú generációnak.
A koncertek, előadások helyszínei és időpontjai ide kattintva olvashatók.