- hirdetés -

A lányok a birkózó diákolimpián remekeltek Pestszentimrén.

A hétvégén Pestszentimrén rendezték meg az ifj. Növényi Norbert Birkózó Emlékversenyt, mely az idei évben országos diákolimpia volt a kisebbeknek, és rangsorverseny a kadet, junior és felnőtt korosztálynak. 23 egyesület összesen 220 sportolója indult.

Az Orosházi Spartacus Birkózó Klub a diákolimpián volt érdekelt négy versenyezővel. Ella Vivien diák 43 kg-ban indult, és csak a későbbi győztestől szenvedett vereséget, így a harmadik helyet szerezte meg. Serdülő korosztályban Molnár Evelin 37 kg-ban nem talált legyőzőre, így ő lett 2014 diákolimpiai bajnoka. Szintén a serdülők között szerepelt Szél Anna 52 kg-ban, aki legyőzte minden ellenfelét, és felállhatott a dobogó legfelső fokára.

Négyen versenyeztek, éremmel tértek haza (Fotó: egyesület)
Négyen versenyeztek, éremmel tértek haza (Fotó: egyesület)

Kovács Fanni 60 kg-ban a serdülők között nagyon harcosan birkózott, és a döntőbe verekedte magát. Itt sajnos a rutinosabb ellenfelétől vereséget szenvedett, az ezüstérem azonban nagy teljesítmény Fannitól, hiszen alig több mint egy éve birkózik. Edzőik Kiss István és ifj. Jeszenszky P. László.

– Bíztunk a jó szereplésben, de azt nem gondoltuk, hogy négyből négy érem lesz. A lányok körében egyre népszerűbb a birkózás, nagyon keményen edzenek, harciasak, jól küzdenek – mondta el Szél Attila, az orosházi egyesület vezetője.

Az eredménylista:
37 kg Molnár Evelin 1. hely
43 kg Ella Vivien 3. hely
52 kg Szél Anna Hella 1. hely
60 kg Kovács Fanni 2. hely

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.