- hirdetés -

Koncert, előadás, kiállítások és verseny – ezt kínálja Orosháza a Magyar Kultúra Napjára.

A Magyar Kultúra Napját január 22-én ünnepeljük 1989 óta. Azért ekkor, mert kéziratai szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt Csekén. Az évforduló alkalmat ad arra, hogy hagyományainkról, tárgyi és szellemi értékeinkről megemlékezzünk, nemzettudatunkat megerősítsük. Ennek érdekében országszerte számos kulturális programot szerveznek, amely alól Orosháza sem kivétel.

Az egyhetes rendezvénysorozat január 18-án kezdődik a Folkográfia zenekar ingyenes koncertjével, majd január 21-én Verasztó Antal orosházi író Lépcsők című új könyvét mutatják be 17 órától a városi könyvtárban. Burkus József tűzzománcainak kiállítását január 22-én 18 órától nyitják meg a művelődési ház színháztermi előterében.

A Magyar Kultúra Napján az önkormányzat díszelőadást szervez este 19 órától a művelődési házban, Katona József Bánk bán című három felvonásos operáját láthatja a közönség a Komáromi Teátrum Színházi Polgári Társulatának előadásában. A Nyitva van az Aranykapu című játékkiállítást dr. Kriston Vizi József játékkutató etnográfus nyitja meg január 23-án 17 órától a múzeumban.

A kultúra napi programsorozat utolsó napján, január 24-én rendezi meg a Székács evangélikus iskola a már hagyománnyá vált Kölcsey Ferenc versmondó versenyt, rajzpályázatot és népdaléneklési versenyt. Az orosházi és környékbeli diákok mellett az ország evangélikus iskoláinak, valamint a határon túli testvériskolák tanulói számára hirdették meg a programot. A kultúra napi rendezvényeket január 24-én 17 órától a képtárban Takáts Márton festő kiállítás megnyitója zárja.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.