- hirdetés -

Dorogon léptek szőnyegre a hétvégén az orosháziak két korosztályban.

A hétvégén rendezték meg a korosztályos kötöttfogású birkózó csapatbajnokságot Dorogon. Míg szombaton a diák korosztályé (2001, 2002, 2003 születésűek), addig vasárnap a serdülőké (1998, 1999, 2000 születésűek) volt a főszerep. Mindkét napra 14 csapat jelezte részvételi szándékát. A csapatbajnokság lebonyolításához hozzá tartozik, hogy a résztvevő csapatokat négy csoportra osztják, és a csoportokon belül körmérkőzésekkel döntik el a helyezéseket. Az előző évi első négy helyezett csapat kiemelt státuszt kap, és hozzájuk sorsolják a többi csapatot. Ezt követően a négy csoportelső az I-IV. helyért, a csoport másodikak az V-VIII. helyért, míg a csoport harmadikok a IX-XII. helyért csatáznak egymással.

Az orosházi serdülőcsapat (Fotó: egyesület)
Az orosházi serdülőcsapat (Fotó: egyesület)

A szombati diák csapatbajnokságon az orosháziak a kiemelt Cegléd és a Csepel mellé kerültek a „C” csoportba. Itt sajnos mindkét gárdától vereséget szenvedtek, így csoport harmadikként a Kecskemét, a Sziget SC és a Diósgyőr csapatával küzdhettek a IX-XII. helyért. A Spartacus fiataljai végül a tízedik helyet szerezték meg.

Eredmények:
„C” csoport
Orosházi SP. – Csepel 21-22
Orosházi SP. – Cegléd 17-27

IX-XII. helyért
Orosházi SP. – DVTK 21-23
Orosházi SP. – Sziget SC 40-4
Orosházi SP. – Kecskemét 31-14

Az orosházi csapat tagjai: Lakatos Krisztofer, Nagy Ferenc, Lakatos Angelo, Jochim Márk, Kovács Martin, Kunos Botond, Zsótér Ádám, Zimányi József, Szél Anna, Pető Dávid, Csatlós Martin, Garami Erik.

Negyedik helyen a serdülők

A serdülő csapatbajnokságon is 14 együttes vett részt vasárnap, itt a tavalyi második helyezés alapján kiemelt volt a Spartacus. A „C” csoportból a Dunaferr és az Érd legyőzése után az első helyen jutottak tovább az orosháziak, így az I-IV. helyért küzdhettek a Dorog, az ESMTK és a Cegléd ellen. Az orosházi klub beszámolója szerint itt már sajnos megmutatkozott, hogy két súlycsoportban betegség miatt nem állítottak ki versenyzőt, és az átvariált csapattal nem tudták felvenni a versenyt. Ebben a korosztályban a negyedik helyen zárt az Orosházi Spartacus Birkózó Klub.

Eredmények:
„C” csoport
Orosházi SP. – Érd 20-16
Orosházi SP. – Dunaferr 28-12

I-IV. helyért
Orosházi SP. – Dorog 4-37
Orosházi SP. – Cegléd 5-36
Orosházi SP. – ESMTK 5-36

Az orosházi csapat tagjai: Rácz Richárd, Lipták Dániel, Bojtor Gellért, Varga Norbert, Varjú Benjámin, Jurányi Ferenc, Villim István, Mentényi Miklós, Debreczeni István.

Felkészítő edzők: Kiss István, Páli Sándor, Hangya János, ifj. Jeszenszky László.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.