- hirdetés -

Művészet két héten át, idén is számos programot kínál a fesztivál.

A Tavaszi Művészeti Fesztivált tizenharmadik alkalommal rendezi meg az orosházi Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola és a Muzsikáló Gyermekekért Alapítvány április 5. és 17. között. A programsorozat ünnepélyes megnyitóval egybekötött kiállítással kezdődik a Művészetek Házában (régi zsinagóga) 16 órától, ezt követően Táncgálát rendeznek a művelődési házban, ahol fellépnek az aradi Gyermekpalota tánctanszakos növendékei és az orosházi művészeti iskola modern- és társastánc szakos tanulói.

Kerekasztal beszélgetést rendeznek az orosházi egyházi fenntartókkal, ahol oktatásról és művészetről értekeznek április 8-án hétfőn 18 órától a Művészetek Házában, az est házigazdája Kőszegi-Németh József igazgató lesz. Ritmikus harmóniák címen fúvós- és ütőhangszeres koncertet hallhatnak az érdeklődők kedden 18 órától, mint az összes hangversenynek, ennek is a Művészetek Háza ad otthont.

Pénteken könnyűzenei fúvós találkozóval egybekötött versenyt rendeznek délelőtt 10 órától, szombaton pedig Volt növendékek hangversenyére várják a közönséget 16 órától. A Szépség és a szörnyeteg című musicalt április 15-én 10 órától és 14.30-tól, valamint 16-án 14.30 és 19 órától láthatja a közönség a művelődési házban. A fesztivált az április 17-én tartandó tanári hangverseny zárja 18 órától a Művészetek Házában.

A részletes műsort ide kattintva lehet letölteni (.pdf)

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.