A közfoglalkoztatás terén nyújtott teljesítménye elismeréseként kapta a magas rangú állami kitüntetést. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője az orosházi szakember.
Orosháza szülötte, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője március 14-én Áder János köztársasági elnök megbízásából Pintér Sándor belügyminisztertől vette át a Magyar Arany Érdemkeresztet, s a kitüntetést kísérő oklevelet. A vízépítő mérnöki diplomával rendelkező szakember a közszolgálatban, városfejlesztési és vízügyi szakterületen eltöltött közel egy évtizedes vezetői tevékenysége, a közfoglalkoztatás terén nyújtott teljesítménye elismeréseként kapta a magas rangú állami kitüntetést.
Az ember nem mindennap kap ilyen rangú elismerést. Ön számított rá?
– Semmiképpen sem számítottam rá, sőt teljesen váratlanul ért, amikor megkaptam a levelet a Miniszterelnökségtől, hogy el fogadom-e a kitüntetést, amelyre jelöltek. Természetesen örömmel elfogadtam. Úgy gondolom, hogy az ember munkájának egyik legkomolyabb elismerése, amikor kitüntetik, és úgy érezheti, hogy a küzdelmesen eltöltött évek mégsem voltak hiábavalók, bár a mi tevékenységünknek igazán van látszata. Fel tudjuk mutatni azokat a vízgazdálkodási és árvízvédelmi létesítményeket, amelyeket létrehoztunk.
Ez az elismerés arra sarkallja, hogy még többet, még jobban teljesítsen, vagy ellenkezőleg, azt az érzést kelti, hogy már mindent megtett és elért, amit csak lehetett?
– Tulajdonképpen erre belügyminiszter úr rögtön a kitüntetés átadásakor megadta a választ. Ugyanis azt mondta, „ettől kezdve, megkettőzve”, ez azt jelenti, hogy nem annyira van ebben választása az embernek. De egyébként is úgy gondolom, a vezető tartozik ennyivel a csapatának. Mert egy ilyen kitüntetés, soha nem csak a vezető elismerése, hanem értelemszerűen a teljes ágazaté, amit képviselek, a vízügyi ágazaté.
Ha már ágazat, ha már kitüntetés. Mire a legbüszkébb az elmúlt egy évtizedes munkájából?
– Ha egy dolgot választhatok, akkor azt mondanám, hogy a felsőzsolcai árvíz utáni rendkívül gyors újjáépítésre, illetve azoknak az árvízvédelmi műveknek a megvalósítására, amit nyolc hónap alatt kellett megvalósítanunk. Ez összességében egy rendkívül feszített, nagy szervező munkát és kreativitást igénylő feladat volt. Nem szokványos beruházási logika szerint kellett elvégezni, mégis jó minőségben tudtunk teljesíteni. Azt gondolom, talán ez is benne van a kitüntetésben.
Milyen célok, feladatok állnak most Ön előtt?
– A célok, folyamatosan előttünk lebegnek. Most éppen a 2014-2020 közötti Európai Uniós tervezési ciklus előkészítése folyik. A vízügyi ágazat természetesen az eddigiekhez hasonlóan jelentős forrásokat kíván igénybe venni. Magyarország legnagyobb kockázata mai napig az árvíz, és ennek okán 100 milliárdos fejlesztéseket készítünk elő. De mondhatom a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztését is, ami a teljes Tisza-völgyet érintő árvízvédelmi beruházás. Sorolhatnám a tározók ügyét, a sík- és dombvidéki belvízrendszerek korszerűsítését, és még számos más fontos feladatot.
A felsorolásból valóban nem úgy tűnik, hogy sok lehetősége lenne a lazításra. Orosháziként azonban a várostól messze éli a mindennapjait. Ez mennyiben van hatással a munkájára, a családjára? Nehezebb vagy esetleg könnyebb az otthontól távol teljesíteni?
– Az emberi bölcsesség is úgy tartja, nehezebb a saját hazánkban prófétának lenni. Ezt többnyire így tapasztaltam, amíg itt dolgoztam. Az alapszakmám szerint mérnök vagyok, azért bevallom, hiányzott a valódi mérnöki munka. Így tulajdonképpen örülök annak a kihívásnak, amit a jelenlegi feladatom biztosít. Az otthontól való távolságról pedig azt gondolom, hogy talán nem is tudnék úgy teljesíteni, ha nem a mostani körülmények között dolgoznék. Vasárnap éjszakától péntek délutánig a vízügyé vagyok, illetve a Magyar Államé. Péntek estétől vasárnap estig pedig a családomé. Az elmúlt három évben ez így működött, így láttuk jobbnak. Nem könnyű, sem a vasárnap esti elválás, sem az öt napot úgy végig dolgozni, hogy az ember gyakorlatilag csak telefonon tartja a kapcsolatot a családjával. Viszont a feladatok sokasága egyébként sem engedne több találkozást a családdal. Ez már Orosházán is így volt, amikor elindultam reggel, még aludtak, amikor hazaértem, már aludtak. Nem sok különbség van a kettő között.
Meddig lehet így teljesíteni?
– Ez értelemszerűen a partnereken is múlik, hogy mennyire tolerálja a család. Ha ebben a tempóban az ember 15 évnél tovább csinálja ezt, gyakorlatilag a munka foglyává válik. De ha körülnézek azokban a körökben, ahol dolgozom, elfogadó családtagokat látok, máshol is így működnek a dolgok. Úgy gondolom, hogy az embernek szüksége van 8-10 évre, hogy egy vezetői ciklust rendesen ki tudjon tölteni. Nyitottnak kell lenni a külvilágra, a csapatra, érzékelni kell, hogy az embernek van-e még annyi tudati potenciálja, tehetsége, hogy még csinálja, vagy már visszafogja a teljesítményt. A magam részéről 2006-ban levontam a konzekvenciát, akkor úgy döntöttem, hogy visszatérek az eredeti szakmámhoz. Most úgy gondolom, azt a 8-10 évet szeretném itt kitölteni.
Egy kicsit eltávolodva a várostól, hogy látja, van potenciál Orosházában, az orosháziakban, megállják a helyüket országosan, el is ismerik az itteni tehetségeket?
– Nagy energiákat fogyaszt az embertől, amikor közel 200 kilométerre kapcsolatokat tart. De úgy gondolom, hogy Budapesten igenis számon tartják az orosháziakat. Ez nem is kérdés. Mégiscsak a megye legiparosodottabb városáról beszélünk, de mondhatnám az oktatást vagy a mezőgazdaságot is. Az orosházi jellem, az összetartás, mindig megvolt az itteni emberekben. Városvezetőként is azt tapasztaltam, hogy Orosházát soha nem becsülték le, az őt megillető helyen van a város az országos közvéleményben, s az itt élőknek azért kell dolgozni, hogy ez így is maradjon. Meglátásom szerint Orosháza hírneve akkor tud fennmaradni, ha az orosházi emberek és a városvezetők is jól teljesítenek. És meggyőződésem, hogy az orosháziak munkához való hozzáállásával, szorgalmával soha nem is volt probléma.
Kicsit megfordítva a kérdést, a helyiek is becsülik azokat, akik az otthonuktól távol sikereket érnek el?
– Szerintem a megbecsülést ki kell vívni, az nem jön magától. Van, akinek könnyebb, mert nem megy végig azon a politikai tortúrán, mint mondjuk én is, de a végén a teljesítmény igazol mindenkit. Úgy érzem, értékelik az embert, amikor végig megyek az utcán érdeklődnek, rám köszönnek. Láthatóan az orosháziak végig követik az Orosházáról elindultak sorsát.
