- hirdetés -

Hazai pályán hibátlanul fociztak az utánpótlás egyesület ifjú játékosai.

Az OMTK-ULE által második alkalommal megrendezett Téli Kupa teremlabdarúgó tornán ezúttal a 2001-es születésűek mérkőztek meg a végső győzelemért. Február 16-án, rendhagyó módon most nem két csoportban zajlottak a mérkőzések, hanem egyszer hat csapatos kvartettben, körmérkőzéses rendszerben döntötték el a végső helyezéseket a fiatalok. Vagyis mindenki játszott mindenkivel – olvasható a klub beszámolójában.

– Az elmúlt hetekhez hasonlóan, sikerült itthon tartani a kupát, és ami még örömtelibb, hogy mind a 19 játékos lehetőséget kapott a helyi korosztályból – tudtuk meg Boér Gábor edzőtől.

A csapatsikerek mellett egyéni díjakat is bezsebeltek az ULE focistái, hiszen Barna Márton lett a legjobb játékos, és Juhos Tibor a gólkirály. A torna krónikájához tartozik még, hogy a legjobb kapusnak járó díjat a szentesi csapat vihette haza.

Az OMTK- ULE 2002-es korosztálya is pályára lépett. A fiatalok remekül helyt álltak az idősebbek között.

Eredmények:

1. hely: OMTK-ULE „piros” (Ángyán Milán, Hajdú László, Mágocsi Gergő, Tari Ferenc, Barna Márton, Kovács Dávid, Zalai Zalán, Tóth Patrik, Vígh Roland) 5 mérkőzés-5 győzelem

2. hely: Hszaták-Junior FC Szentes

3. hely: OMTK-ULE „kék” (El-Maghraby Ramzy, Gigacz Ákos, Dajka Péter, Farkas Zoltán, Juhos Tibor, Kókai Gergő, Lehoczky Tamás, Szilágyi Balázs, Horváth Miklós, Durkó Tamás) 5 mérk. 3 győzelem és 2 vereség

4. hely: OMTK-ULE 2002-es csapata

5. hely: Szeged 2011 „A”

6. hely: Szeged 2011 „B”

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.