- hirdetés -

A művészetek házában Nem ezt ígérték címmel Varga Zoltán és Fetser János szocialista képviselők a Fidesz elmúlt egy évét értékelték.

Mintegy 70 érdeklődő vett részt szerda kora este az MSZP évértékelő fórumán.

Demokrácia deficit

Ezt a témakört bontotta ki először Varga Zoltán országgyűlési képviselő, az MSZP Békés megyei elnöke. Hétfőn (az MSZP kezdeményezésére név szerint szavazással) kormánypárti többséggel megszavazta a választási eljárásról szóló törvényt az Országgyűlés. Ez azt jelenti, hogy a jövőben csak azok szavazhatnak, akik előzetesen feliratkoznak a névjegyzékbe. Az MSZP szerint a regisztráció bevezetése az Orbán-kormány érdekét szolgálja, nem a választókét. Varga Zoltán úgy fogalmazott, a demokrácia alapértékeivel ellentétes törvényt fogadott el a parlamentben „gőzgépként” működő, az ellenzék javaslatait teljes mértékben figyelmen kívül hagyó Fidesz-KDNP.

Varga Zoltán bírálta a Fidesz kormányt

– A törvény megszavazásával az egyik legnagyobb sebet ejtette a demokrácia 20 évén a kormány – mondta a képviselő. Mesterházy Attila, az MSZP elnöke a választási eljárási törvénnyel kapcsolatos kifogásait eljuttatta az államfőnek, azt kérve Áder Jánostól, ne írja alá a törvényt. Varga reméli az államfő megfontolja a szocialisták petíciójában foglaltakat. Kiemelte, hazai és nemzetközi szinten egyaránt fellépnek az Európában példa nélküli törvény ellen, de kétes a siker a Fidesz kétharmados többsége miatt. Ezért arra kér minden választópolgárt, pártállástól függetlenül éljen jogaival és menjen el szavazni 2014-ben. Hogy alkotmányos-e a választási törvény, azt az Alkotmánybíróság hivatott eldönteni. Az a testület, ahová hamarosan két, meglátása szerint várhatóan a kormánypárthoz köthető tagot neveznek ki, így Varga ennek kapcsán radikális átpolitizálódástól tart. Ebbéli aggodalmában az is megerősíti, hogy a Magyar Nemzeti Bank élére Matolcsy György jelenlegi nemzetgazdasági miniszter ülhet, akit Varga ironikusan a magyar gazdaság géniuszának nevezett.

– 2014-ben a demokratikus erők, köztük az MSZP feladata az lesz, hogy visszaállítsa a demokratikus normákat, új alkotmányt kell készíteni, mert nem lehet az országnak olyan alkotmánya, ami gyakorlatilag szétszakítja a társadalmat – összegezte a célkitűzéseket.

− A Fidesz gazdaságpolitikája nem vezet sehova – tért át a gazdasági kérdésekre Varga –, az infláció sosem volt még ilyen magas, ami elsősorban az élelmiszerárakban mutatkozik meg. 25 adóemelés volt eddig a Fidesz kormány alatt, a most megszavazott, folyóméterenként 125 forint közműadót pedig a szolgáltatók nagy valószínűséggel továbbterhelik a fogyasztókra. Az egykulcsos adórendszer több mint 500 milliárdos hiányt okozott – sorolta a képviselő, kiemelve, az ország jövő évi költségvetésének egyelőre csak a sarokszámai ismertek, de még ez is változhat.

A foglalkoztatási mutatók kapcsán a közmunkaprogramot bírálta:
− Szégyenteljes bérért foglalkoztatnak embereket, és azt kommunikálják, 70 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottság. Ez azonban csak a számokkal való bűvészkedés. 10 év alatt 1 millió munkahely? Jól hangzik, akár még igaz is lehetne, csak azt nem tették hozzá, mennyi fog megszűnni – mondta Varga, aki példaként a Gyulai Húskombinátot említette, ahol 300 fős csoportos létszámleépítés lesz. Az önkormányzatiság elveszett, nincs tulajdona az önkormányzatoknak, az állam gyakorlatilag bármikor bármit elvehet, a helyi közösségnek alig maradt döntési jogköre a helyi ügyekben – sorolta Varga, aki önkormányzati miniszter volt a Bajnai-kormányban. A képviselő a közigazgatás átszervezésének szükségességét nem vitatta, a mikéntjét annál inkább.

Az összefogás szükségességét hangsúlyozva ismertette, az MSZP országos elnöksége ülésén úgy döntött, minden szakterületre felállít egy-egy szakbizottságot, mert az előttük álló komoly feladatok miatt már most el kell kezdeni az egyeztetéseket.
– Le kell váltani a Fidesz kormányt, és el kell indítsuk Magyarországot egy európai úton – zárta Varga Zoltán.

Nem demokrácia deficit, hanem diktatúra

A szót Fetser János, az orosházi MSZP elnöke, frakcióvezető vette át és Vargánál keményebb hangot megütve bírálta a Fidesz lépéseit. – Itt senki és semmi nincs biztonságban, csak a Fidesz mindenkori érdeke, nem a nemzeté, nem az unokáinké, nem a városunké, hanem a fideszes siserehadé. Ez már totális diktatúra, fortélyos félelem, megfigyelik az embereket, kirúgják, aki szocialista szimpatizáns, a regisztrációs törvény pedig a választási csalás előkészítése – fogalmazott a képviselő. – Demokratikus országban nincs olyan, hogy szerzett jogokat visszamenőleg elvesznek – utalt többek között a leszázalékoltakat érintő kormányzati intézkedésre.

Fetser János szerint nincs demokrácia (Fotók: Melega Krisztián)

– Mocskos hatalom, ahol indoklás nélkül lehet elbocsátani közalkalmazottakat, Orosházán is vagy húszat. Ahol elvesznek a szegényektől, ahol nincs az életnek olyan területe, melyet ne sújtanának adóval. Orbán diktatúrájának levét isszuk, de a történelemben minden diktátor megbukott. 4-5 millió a szegények tábora, rengetegen vetnek véget az életüknek. Ha a Fidesz marad hatalmon, akkor ez az ország kiírja magát a demokratikus országok közösségéből – hangoztatta Fetser János, aki szintén az összefogásban látja a megoldást.

Orosházára áttérve kiemelte, 2010-ben, az önkormányzati választások után megelőlegezték a bizalmat Dancsó Józsefnek, megszavazták az egyébként általuk gyengének tartott polgármesteri programot.
– Ám ez a bizalom odalett a fedett uszoda megépítésének meghiúsulása, a Gyopárosi Gyógyfürdő Zrt 1%-os részvényének áron felüli megvásárlása, a helyi adók emelése és a képviselők hozzászólási idejének bekorlátozása miatt. Nekünk volt programunk. Nekik annyi, Velünk a kormány! Na ezért nézünk ki így! – sorolta.

Fetser János szerint Orosháza lakossága egyre fogyatkozik, és amíg a felcsúti focicsapat milliárdokat kap, addig az orosházi kórházban gyógyítást segítő eszközök hiányoznak, eladó telkek és házak sorakoznak a városban, az iskolákban pedig a múlt századot idézve összevont osztályokban tanulnak a gyerekek.
− Fidesz közeli vállalkozó építi a főteret, amelyben nem kapott helyett Kossuth Lajos szobra, de helyet kapott a mérgező tiszafa és ott hagyták a gázfogadót – bírálta konkrétan ezt a beruházást a frakcióvezető, általánosságban pedig a közbeszerzések tisztaságát kérdőjelezte meg.

Az orosházi kórházra áttérve emlékeztetett, folyamatosan figyelmeztették a városvezetést, rossz irányba megy a kórház, az adósságállományra vonatkozó kérdéseikre nem kaptak választ, sem a polgármestertől, sem a gazdasági igazgatótól.
− Hihetetlen káosz és hiány, rosszul menedzselt és irányított intézmény – így látja Fetser a kórházat, aki azt is elmondta, információi szerint január elsejétől megszűnik a 2000-ben 150 millió forintból létrehozott Véradó Állomás. – Vagyis itt csak vérdepó lesz, minden vértípusból valamennyi. De egy hirtelen jött, komolyabb műtéthez már nem lesz elég vér, nem itt végzik el, és ez leépítéshez, munkahelyek megszűnéséhez vezethet – mondta.

A városvezetést élesen bírálta, mert véleménye szerint pályázati forrásokat adnak vissza (a fürdő medical wellness pályázata mellett a hulladékégetőt hozta példának) és rosszul gazdálkodnak az orosházi adófizetők pénzével.
– A Városüzemeltetési Zrt. két vezetője, a fideszes hazafiak például a 8 milliós fizetés mellé ugyanennyi prémiumot kaphatnak, miközben másoknak enni nincs mit. Három alpolgármester van több millió forintért, minek? Folyamatosan szabadulnak meg a város vagyonától, legutóbb kéretlenül átadták a volt pártház épületének tulajdonjogát az államnak a járási hivatal miatt. Ki fogja az okozott károkat helyrehozni? – fogalmazott.

A képviselő érintette az önkormányzati kötvénykibocsátást és az önkormányzatok konszolidációját is, a lakásszövetkezet kapcsán pedig a gazdálkodás kivizsgálását, törvényes működést, a szövetkezeti lakásban lakók felé a tisztességes elszámolást szorgalmazta.

Végezetül a helyi médiát bírálta, mert szerinte egyoldalú agymosást hajt végre és nem ad neki teret, hogy megjelenjen.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.