- hirdetés -

A lemezlovasok július 22-én, vasárnap Orosházára utaznak, hogy a Lucifer csapatával egy barátságos mérkőzésen összecsapjanak. A jótékonysági buli bevételéből az Orosházi Mentőszolgálatot támogatják.

A dj-k futball válogatottja 2011-ben alakult, és azóta rendre bizonyítják, hogy számos elfoglaltságuk ellenére helyén van a szívük. (www.facebook.com/djvalogatott)

Első futballmérkőzésüket a Vasas-HÍD-AS Roma meccs előmeccseként játszották a Puskás Ferenc Stadionban, Francesco Totti, valamint 8000 néző előtt. Néhány héttel később a Telki Focifesztivál keretein belül méretették meg magukat, ahol az előkelő II. helyezést sikerült megszerezniük. A DJ-k igen komolyan veszik a sportot, minden héten első osztályú keretek között edzővel edzenek a Fáy utcai Vasas pályán.

Első perctől fogva a jótékonykodásra helyezték a hangsúlyt, így olyan meghívásokat vállalnak el, ahol az esemény bevétele valamilyen nemes ügyet szolgál. Így mérkőztek meg az Újságíró Válogatottal a Bozsik Stadionban, mellyel a székelyföldi labdarúgást segítették, ahogyan több NB I-es csapat is, majd 2011 szeptemberében Nyíregyházán a Városi Sportarénában 565.000 forintot rúgtak össze a pázsiton a Down Egyesületnek, hogy támogassák a fogyatékkal élő gyerekeket. A lemezlovasok segítségével így a Csodavár Korai Fejlesztő Centrum eszközeinek bővítésére kapott lehetőséget az egyesület.

A lemezlovasok július 22-én, vasárnap Orosházára utaznak, hogy a Lucifer csapatával egy barátságos mérkőzésen összecsapjanak. A mérkőzés megtekintése mindenki számára ingyenes, a foci után a Luciferben tartandó jótékonysági bulira pedig ezer forint a belépő. A Lucifer lemezjátszói mögött természetesen a Dj-válogatott tagjai váltják majd egymást este 22 órától egészen hajnalig.

A jótékonysági buli bevételéből az Orosházi Mentőszolgálatot támogatjuk – Gyere és segíts te is velünk!

Az Orosházára látogató csapat: Bárány Attila, Dj Wallas, Dj Dominique, Dj Junior, Fat, Spigiboy, Stick, Whiteboy, Warped Destruction, Süti, Suna, Candyman, Nemere, Newik, Smiths

Jótékonysági foci: 2012. július 22.vasárnap 17:30
Orosháza, Gyopárosi út 3. A volt műszaki laktanya területén – a belépés díjtalan!

Jótékonysági buli: 2012. július 22.vasárnap 22:00
Lucifer, Orosháza, Táncsics u. 17. – a belépő 1.000-Ft

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.