Sass Ervin „Törd át az időt” című kötetét mutatták be nemrégiben a Justh Zsigmond Városi Könyvtárban.
A cím nem egészen pontos. A most már sokadik kötetével jelentkező szerző művei természetesen nem japán versek, ám a békési tájon született gondolatok a mára egyre nagyobb divatnak örvendő haiku versformában láttak napvilágot. Sass Ervin munkásságában nem előzmény nélkül való a haiku verselés, hiszen 2011-ben már megjelent a „Nincs, ami a kincs” című kötete, melyben az ideinél eggyel kevesebb, száz haiku szerepelt.
A „Törd át az időt” című kötet bemutatóján a szerzővel Dr. Barta Kálmán a kötet kiadója beszélgetett, s amint elhangzott, Sass Ervin újabb ciklusokba szervezett haikuival az elmúlás ellen emel szót, az idő, amit át szeretne törni, az a mulandóságot jelenti. A szerző felveti, a múlt, a jelen és a jövő vonatkozásában benne megfogalmazódó kérdéseket, melyekre azonban csak a jelenben találhat választ.
A könyvbemutatóra ellátogató – sajnos kis számú – közönség meghallgathatta az új kötet néhány háromsorosát is a szerző előadásában. A verseskötet a Magyar Téka Erkel Sándor Könyvesház kiadásában jelent meg.