- hirdetés -

20 ezer gyermek fogant meg és született a Kaáli Intézetnek köszönhetően. Az egykori táncsicsos Kaáli professzor által létrehozott intézet 20 éve, 1992. május 29-én nyitotta meg kapuit.  

Hazánk az egyedüli, ahol az éves születésszám több, mint 2 %-át egy intézet biztosítja. Ez az eredmény világszerte ismerté tette a Kaáli Intézet nevét. Az intézetet 20 évvel ezelőtt, 1992-ben alapította, és május 29-én nyitotta meg Prof. Dr. Kaáli Nagy Géza. Az Amerikába emigrált tudós Gyulán született és az orosházi Táncsics gimnáziumban érettségizett – Orosházára időről időre hazalátogat, egykori iskolájának tehetséges diákjait pedig folyamatosan segíti, és ő a Nagy Sándor Úszó Emlékverseny egyik legjelentősebb magánszponzora is.

Kaáli professzor (archív fotó)

A 20 éves évforduló alkalmából Budapesten rendeztek nagyszabású ünnepséget, melyen a lombikbébi program keretében született gyerekek is részt vettek. Ma már a budapesti központ mellett hét vidéki is működik, az egyik Szegeden.

A fogamzóképes lakosság mintegy 20 százalékának van szüksége segítségre a gyermekáldás eléréséhez, nekik jelenthet lehetőséget a világszerte ismert és elismert Kaáli Intézet.
– Szükség van arra, hogy gyermekhez tudjuk juttatni a meddőséggel küzdő 20 százalékot, ebben a Kaáli Intézet az elmúlt 20 évben élen járt, közel 20 ezer gyermek született az intézetből. Ma már körülbelül hatezer kezelésünk van egy évben, és közel kétezer gyerek születik évente – nyilatkozta egy korábbi interjújában az OrosCafénak a professzor.

A harmincöt év alatti párok közül minden harmadik esetben sikeres a beültetés, negyven év fölött valamivel kisebb az arány. Az intézet tevékenységére azért is nagy szükség van, mert tavaly mindössze 88 ezer gyerek született hazánkban, ami demográfiai katasztrófát vetít elő: 2050-re Magyarországon 7–7,5 millió ember él majd, amelynek több mint fele lesz 60 éven felüli. Tavalyi születésszámok alapján a meddőségi központok hazai létrehozója úgy nyilatkozott, ez egy olyan negatív csúcs, amit még az első világháború sem tudott előidézni.

Kaáli professzor nevéhez tizenegy amerikai, gyógyítást elősegítő szabadalom fűződik, több nemzetközi tudományos társaság és szakmai folyóirat szerkesztő bizottsági tagja, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tiszteletbeli tagja. Több nemzetközi, állami kitüntetésben részesült: 1999-ben Magyar Köztársaság elnöki elismerést kapott a hazai lombikbébi program beindítása érdekében végzett munkájáért, 2003-ban Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést  vett át a magyar demográfiai helyzet javítása érdekében tett sokoldalú erőfeszítéseiért. 2010-ben Orosháza díszpolgára.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.