- hirdetés -

Rengeteg programot szerveztek maguknak, és idén sem lesz eseménymentes az évük.

Az Orosházi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete keretén belül több klub és csoport működik, közülük a legnagyobb taglétszámmal a Merian klubcsoport. A közel 20 éve alakult klubnak jelenleg 90 tagja van és minden hónap második szerdáján tartják találkozójukat.

A klub ismét egy mozgalmas évet tudhat maga mögött – derült ki tavalyi évértékelő beszámolójukból. Zimborán Gábor klubelnök elmondta, a meriánosok mindamellett, hogy részt vettek az egyesület által tartott rendezvényeken (nőnap, munka ünnepe, augusztus 20-i ünnepség) rendszeresen önálló programokat is tartottak. A januári pótszilveszter mellett, februárban farsangi délutánt, márciusban nőnapi rendezvényt, májusban pedig anyák napi ünnepséget, amire a Könd utcai ovisok és a SINOSZ (Siketek és Nagyothallók Országos Szervezete) helyi irodalmi klubja szívhez szóló műsorral készült. Egészségügyi előadásokat is rendeztek, dr. Lakatos Ferenc kardiológus főorvos a szív és érrendszeri betegségekről, Lászikné Krenyó Beáta dietetikus pedig az időskori diétáról tájékoztatott.

Kirándulásokat is szerveztek, jártak Székesfehérváron, Veszprémben, látogatást tettek a herendi porcelángyárban. Fürdőztek Cserkeszőlőn, vendégül látták a zombai nyugdíjasokat, akiknél korábban az orosháziak is jártak. Augusztusban köszöntötték a 80. születésnapjukat ünneplőket, októberben éves szintű névnapi ünnepséget tartottak, decemberben karácsonyi és év végi rendezvényt szerveztek. A klub az egyesületen belül működő más csoportokkal és klubokkal is tartja a kapcsolatot, jelen vannak a város kulturális rendezvényein és a nemzeti ünnepeken tartott megemlékezéseken.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.