- hirdetés -

Felröppent a hír, hogy nem indít szeptembertől kisgimnáziumi osztályt a Táncsics gimnázium. Ennek jártunk utána.

A “nyolcperes” osztályok sorsa már a Facebookon is téma, tanárok és diákok írják le véleményüket a tervezetről. Mi az okokra voltunk kíváncsiak, ezért megkerestük dr. Dancsó József polgármestert.

Igaz vagy sem a hír, hogy nem indul újabb kisgimis osztály az ősszel?

Végleges döntés még nincs, hiszen erről a Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága dönt jövő héten. De valóban elképzelhető, hogy nem indul újabb osztály, de aki most ilyen osztályba jár, azt természetesen ez nem érinti.

Úgy tűnik, népszerű volt ez a képzési forma. Miért nem indul akkor újabb osztály?

Ennek számos oka van. Egyik, hogy a Táncsics Mihály Közoktatási Intézmény és Tehetségközpont az eddigiektől eltérően másfajta program keretében kíván dolgozni, erről a Szegedi Tudományegyetemmel együttműködési megállapodást is aláírtunk. Ez arról szól, hogy vendégtanárokkal, már korai szakaszban bekapcsolódva a tanszékek munkájába rezidensképző helyként szerepelne intézményünk. Ez pedig egészen más jellegű feladatot ró az iskolára, amihez a pénzt mi biztosítjuk. A másik, de nagyon fontos ok, hogy egy tanév alatt 116-al csökkent a Táncsics gimnáziumban a tanulólétszám és összvárosi szinten is jelentős a csökkenés. Márpedig az osztályokban a minimum létszámot biztosítani kell, ami így is nehézkes. A Czina iskolában és a Rákóczitelepen már korábban sem érte el az osztálylétszám a minimumot, így össze is kellett vonni. További összevonás pedig nem lenne szerencsés.

Mennyi ez a minimum létszám?

Dr. Blahó János és dr. Dancsó József egyeztet
(Archív fotó: Melega Krisztián)

27 fő. Ha elindul a kisgimi, akkor még nehezebb helyzetbe hozzuk az általános iskolákat, mind a városi fenntartásúakat, mind az egyháziakat. Mindezt azért, hogy létrehozzunk egy bizonytalan létszámú kisgimnáziumos osztályt, ahol a minimum létszámot szintén nehézkes lenne hozni. Ez a megoldás nem használ senkinek. Ráadásul a meglévő kisgimnáziumi osztályokból is elmentek év közben a gyerekek. Az elmúlt 3 évben alig a fele végzett nyolcperes rendszerben azoknak, akik ott kezdtek. A gyerekek vagy más iskolába, vagy a gimnázium speciális szakot oktató osztályaiba iratkoztak át. A legutóbb végzett osztályba 30-an kezdtek, de csak 17-en végeztek ott, tehát a minimális osztálylétszámról sem beszélhettünk már.

De ha nem volt meg a minimális létszám, hogyan mehetett tovább az osztály?

Az önkormányzat több pénzt adott rá, csak így lehetett fenntartani. Tudom jól, hogy ez a döntés adott esetben pedagógus álláshelyeket is jelenthet. Épp ezért dolgoztuk ki a tehetséggondozás másik formáját, hogy a pedagógus álláshelyek ne kerüljenek veszélybe és ne kelljen összevonni osztályokat, így a többi iskola sem kerülne nehéz helyzetbe. Nagyon jól emlékszem, amikor az első megbeszélés volt a Vörösmarty iskolában még tavaly az újonnan felálló fenntartói rendszerről, akkor az ottani alsós tanárok azt is kérdezték, hogy indul-e a kisgimnázium? És akkor dr. Blahó János főigazgató azt mondta, hogy nem. Erről is állapodtunk meg korábban, hogy nem indítjuk el ezt az osztályt, így nem veszélyeztetjük a városi általános iskolai oktatás egészét. És itt nem csak a városi fenntartású iskolákról van szó, hanem a város teljes oktatási rendszeréről függetlenül attól, hogy városi vagy egyházi fenntartóról beszélünk. Ezt az egészet egyben kell kezelni.

Nem lett volna értelme megvárni az állami átvételt? És majd kiderült volna, az állam hogyan gondolja ezt.

2012 szeptemberében elindul az új tanév, az állami átvétel pedig csak 2013. január 1-jén lesz esedékes. Tehát félő, hogy a kisgimi elindításával még az állami átvétel előtt össze kellene vonni osztályokat, ezt pedig mint mondtam, nem szeretnénk.

Vannak, akik szerint ezzel a lépéssel segítik az újonnan alakult egyházi iskolákat.

A Czina, a Rákóczitelepi és a Vörösmarty iskola városi fenntartású, de a kisgimnáziumos osztály indítása tőlük is diákot venne el, őket is érinthetné az összevonás. Ez független attól, milyen fenntartású egy iskola. Azt, hogy valaki ilyet mond vagy terjeszt, színtiszta politika. Vannak olyan erők, akik vélt politikai előnyök miatt ismét szítják a hangulatot.

Ha úgy dönt a bizottság, hogy nem indul el a kisgimnáziumi képzés, az nyilván valamilyen szinten érint majd pedagógusokat. Hogy lehet azt megoldani, hogy mindenkinek megmaradjon a munkája?

Ez a főigazgató úr bölcsességén múlik, hogy tudja a tehetséggondozó programba és a rendelkezésre álló órakeretbe beilleszteni az érintett tanárokat. De azt meg kell érteni, hogy 116 gyerekkel kevesebb jár a Táncsicsba. Ezért kell az intézmény oktató hatását kiterjeszteni, hogy minél több gyerek tudja élvezni a tehetségközpont előnyeit.

Ezt úgy értsem, hogy a tanárok más városi iskolákban is taníthatnak majd?

Igen, és nem csak a városi iskolákra kell gondolni. Az egyházi általános iskolák vezetői is nagyon szívesen vennék, ha a tehetségprogramba az ő diákjaik is bekapcsolódhatnának. Erre megvan a vendégtanár program és a terv is. Ez azt tartalmazza, hogy már 8. osztályban tanítanának a Táncsics pedagógusai az általános iskolákban. Így a diákok jobban megismernék a tanárokat, a közeget, a tantárgyakat, az iskola szellemiségét, így a 8. osztály után nem mennének el máshova, hanem a Táncsics gimiben folytatnák tanulmányaikat. Ez mindenkinek jó lenne.

Ennek a költségét ki állja?

Az önkormányzat. A város polgármestere és testülete a város egészéért felelős a stratégiai döntésekben, függetlenül attól, milyen fenntartású az intézmény. Mindegyiket magunkénak érezzük, hiszen a gyerekek és a családok Orosházán élnek. Ezért sem mindegy, milyen hosszútávú döntések születnek.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.