A magyar kultúrát rendhagyó módon, színházzal ünnepeltük. A határon túli színészek játéka mindenkit magával ragadott.
Rendhagyó módon ebben az évben a magyar kultúra napja díszelőadása egy nagyszínpadi mű bemutatója volt Orosházán. Január 23-án a beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházat látta vendégül a város, Molnár Ferenc Üvegcipő című előadásával.
Az est létrejöttében számos mecénás segédkezett, akiknek dr. Dancsó József polgármester köszönetet is mondott. A beregszászi társulat tiszta, sallangmentes játékkal örvendeztette meg a teltháznyi közönséget a művelődési központban. Árkosi Árpád rendező kezében a szerény anyagi lehetőségek nem szabtak korlátot: egységes, koncentrált, precíz játék jellemezte az estet, az előadás nagy erénye volt továbbá, hogy a rendező nem akart mást mondani vele, mint amit Molnár leírt. Az ábrázolt világ úgy jelent meg előttünk, mintha a korabeli kézirat sárguló lapjait keltették volna életre a színészek. A 20. század eleji Józsefváros Hamupipőkéjének története azt a miliőt idézte, amelynek figuráit Molnár Ferenc érzékenysége, éles szeme meglátott és ebbe az igazi közönségdarabba sűrített. A jó drámaíró patikamérlegen kiszámolt poénjait, szófordulatait, rezdüléseit a társulat minden tagja, mint beteg a kúra előírásait, betartotta, és ha megtoldotta, azzal csak hozzá adott az értékéhez. Maradva a kezelés párhuzamánál: a jelen lévők gyógyultak is tőle, lélekben megtisztulva tapsoltak hosszasan a két felvonás végén.
(klikk a képre) Fotók: Kecskeméti Krisztina
A bemutató 2011. októberében nagy siker volt Beregszászban, azóta többször játszották már, többek között Budapesten, a József Attila Színházban is, ahol az egész évadot átszövi a határon túli színházak jelenléte.
Így láttam én
Kérem, én elfogultságot jelentek be. Méltóztatik tekintettel lenni arra a felmentő körülményre, hogy én, kérem, el vagyok fogulva. A nagyságos Molnár Ferenc Urat, kérem, én már ifjú korom óta kedvelem, mondhatni rajongom. Nem, kérem, nem akkor óta, amikor kötelezően a Pál utcai fiúkat kellett elolvasni az iskolában, mert azt kérem nem nekem írta az a drága ember. A fiúk abban teljesen értelmetlenül rágtak valami gittet, és csatároztak egy udvarért, de úgy, kérem szépen, hogy az a szegény gyerek abba bele is halt. Akkor lett szívemnek ideál a Molnár nagyságos úr, amikor a Sepszkír után őtet is olvasni kezdtem. Olyan szépen formálta az embereket, úgy tudott kérem játszani a szavakkal, hogy az ember csak azt érezte, hogy csavarja a szívét, és nem tudta, hogy a könny a szemibűl örömében jön, vagy fájdalmául csordul… Ha kérem a nagyságos úr szakács lett volna, biztosan valami különlegesen édes, szomorkás finomságot talált volna ki az ő okos fejivel.
A beregszászi bemutatóról kritikát ide kattintva olvashattok.
