Újabb zenés előadást hozott Orosházára a Pannon Várszínház. A nagyszerű film színpadi változata kiválóan sikerült.
A Pannon Várszínház vendégszerepelt a művelődési központ színháztermében január 18-án. Az, hogy teltház volt egyáltalán nem meglepő, hiszen a fiatal veszprémi társulat az elmúlt években többek között a Dzsungel könyve, a Muzsika hangja, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról vagy a Hotel Menthol színrevitelével már bizonyított nálunk. A Vándorfi László vezette teátrum most az Ének az esőben című musicalt hozta el.
Az 1952-ben bemutatott amerikai filmet minden idők egyik legsikeresebb alkotásaként tartja számon a filmtörténet. A darab az amerikai filmgyártás hőskorában, a némafilm leáldozta és a hangosfilm megjelenése idején játszódik. A hangosfilm lerántja a leplet a színészi tehetségtelenségről és előtérbe helyezi a kreativitást, az ének- és tánctudást, a prózai megszólalás hitelességét.
Cosmo Brown szerepében Egyed Brigitta most is hátán vitte az egész darabot, energikussága és elhivatottsága egyszerűen sugárzik a színpadról. A Don Lockwoodot alakító Zayzon Csaba remekül hozta a magabiztos filmsztárt és a csábítót. Lina Lamont szerepében Kovács Ágnes Magdolna a szép, de igencsak buta és hisztis karaktert kiválóan alakította. A történet főhőse Kathy Selden (Stefancsik Annamária) volt, aki mindenkit elbűvölt, elvarázsolt csodás hangjával.
A színészi játék mellett nagy erősségei voltak a darabnak a díszletek. A Pannon Várszínházról már korábban is írtam, hogy okosan dolgoznak a díszletekkel, a rengeteg ötlet és kreativitás hatalmasat emel az előadás értékén. A színpadnak most sem volt olyan sarka, ami ne élt volna, a táncosok, a statiszták és egyéb szereplők töltötték meg élettel, mozgással minden pillanatban. A vetített némafilm jelenetek operatőri munkája is rendben volt, egyáltalán nem lehetett érezni a kontrasztot, amikor a jelenetekben az élő színpadi játék filmvetítésbe váltott, kerek egész volt a szerkezete.
A poénok, csattanók ültek, a közönség néha mosolygott, néha hangosan felnevetett. A táncos jelenetekben picit érződött, hogy a főszereplők nem profi táncosok, de ennek ellenére magabiztosan oldották meg a nem is olyan egyszerű sztepp táncokat.
Az előadás egyik legnagyobb erénye azonban az volt, hogy ezúttal nem zenei alapra, hanem élő zenekari kíséretre énekeltek a szereplők. Az élőzene varázsa mindennél többet ér, a zenekar együtt él, együtt lélegzik a színészekkel, így sokkal kötetlenebb és mégis egységesebb a darab sodrása. Több lehetőség van a játékra, a jelenetek, végszavak elhúzására vagy akár apró de odaillő improvizációra, amik mind növelik az előadás értékét. Ráadásul kiváló zenészek ültek a színpad takarásában, ami érződött a zenék lüktetésén és hangzásában.
Igazi kikapcsolódás volt az Ének az esőben, és már várom a következő pannonos előadást.
