Szombaton este A gyönyörben nincs középút címmel tartott önálló estjén Eszenyi Enikő bebizonyította: nála nincs középút. Sem a gyönyörben, sem a kétségbeesésben, sem a jelenlétben, sem a hiányban.
Nincs középút paraván mögött átöltözvén, takarásban orrot fújván, oldalajtón bevágódván, néző ölében ülvén, hivatalnoknak csókot adván, énekelve, avagy sem: nincs középút.
Szeszélyes erőszak, selymes nőiesség, durva nyersesség, trágár szókimondás, megható drámaiság, könnyek és mosolyok, csókok és szép szavak, kétely és kétségbeesés – olyan erővel, ami közel s távol nem ismer középutat. Szereted, vagy nem, szíved joga – legfeljebb figyelmeztetnek, hogy ez már poén, és illene nevetni, dal közben bármilyen nagy rajongó vagy, ne vakuzz – szóval: nincs középút. A naíva és komika, a vamp és a tragika olyan pillanatok alatt adja át egymásnak a játékteret, hogy csak kapkodod a fejed.
(klikk a képre) Fotók: Kecskeméti Krisztina
Az est során női költőktől, egészen új könyvekből olvasott fel és adott elő részleteket, ajánlom olvasásra is Tóth Krisztina, Karafiáth Orsolya, Rakovszky Zsuzsa, Kiss Judit Ágnes, Nagy Gabriella munkáit. Sanzonok, slágerek, filmbetétek, musical részletek hangzottak el Eszenyi sajátos interpretálásában, olykor érdekesen újra értelmezve sorokat, gyakran fricskát, izgalmas karikatúrát állítva a műfajnak. (Mintha minden pillanatban képes lenne valaki nagy érzésekbe belehalni, és ugyanakkor saját magát is kinevetni… Nagy kincs!)
A műsor elején a túl nagy tér nehezen adta meg magát ennek a bensőségesebb hangulatot igénylő műfajnak, ha belegondolunk, hogy kávéházra tervezték – persze, azóta, az elmúlt öt évben már sok helyen megfordult az országban. Mint a csavarók szorításából szabadulva a művésznő hajhullámai, úgy simult ki a görcsös feszesség az előadóból, és adta egyre inkább azt az arcot, amit ismerni vélünk. A színházi pillanatok létrehozásában testközelből láthattuk meg az eszenyiség lényegét.
A zongoránál Darvas Ferenc végtelen nyugalma és alázata kellett a kontraszt aláhúzásához, az viszont biztosan meghökkentette a publikumot, hogy füle hallatára lett instruálva a fejgépnél a technikus, tesztelve a takarásban a súgó is, hogy mennyire figyel. Mennyire volt ez tervezett? Nem árulta el, pedig kérdeztem. Szó, ami szó, nincs középút, szélsőségek viharában kalandoztunk, rángattak egyik hangulatból a másikba, de tény, hogy sosem unatkoztunk, én legalábbis nem mertem, féltem, hogy lebuknék, és rám szólnak onnan fentről, hogy leeesz maga…
Orosháza méltán lehet büszke szülöttére, Furák Péter zongoraművészre, aki egy dal erejéig kísérte az előadót, és egy improvizációval örvendeztette meg a nagyérdeműt. Mint elmondta, sokat dolgozik mostanában a Vígszínházban, Eszenyi Enikő új darabjában is muzsikál, tanít és zongorakísérő is, Sári Évi színésznővel játszik egy étteremben, fellépnek a Talamba Ütőegyüttessel is. Van munkája bőven, van feladata, és ennek örül.
