- hirdetés -

A Táncsics iskola végzős gimnazistája, Józó Muriel lett az idei Kazinczy-díjas.

A 39. alkalommal megrendezett “Édes anyanyelvünk” nyelvhasználati verseny országos döntőjén három kategóriában 150, 9-12. évfolyamos diák versengett.

– A Táncsics iskola minden évben részt vesz ezen a rangos versenyen és szinte minden évben sikerült érmet vagy különdíjat szereznie diákjaiknak. Idén is így volt – tudtuk meg Fodor Évától, Muriel felkészítő tanárától. Fodor Éva büszke tanítványára. Joggal, hiszen a gimnazista kategóriában döntős 61 diák közül Muriel térhetett haza a Kazinczy-éremmel a Sátoraljaújhelyen rendezett megmérettetésről.

Józó Murielnek (j) Fodor Éva segített felkészülni (Fotó: Rajki Judit)

A verseny egyrészt írásbeli fordulóból állt, amiben stilisztikai, szövegalkotási feladatok, nyelvhelyességi tesztek és tipikus iskolai nyelvtani feladatok egyaránt voltak. A szóbeli fordulóban pedig egy 3 perces szónoki beszédet kellett megalkotni egy téma kapcsán.
– Reménykedtem egy jó helyezésben és próbáltam minél többet készülni a versenyre. Mégis, amikor kimondták a nevem, nem hittem el, hogy nyertem. Nagyon örültem, amikor tudatosult bennem, hogy Kazinczy-díjas lettem – idézi fel Muriel az eredményhirdetés pillanatait.

Muriel egyébként a humán tárgyak iránti szeretete mellett a reál tantárgyakért is rajong. Kedvence a kémia, jövőjét pedig műszaki pályán képzeli el.

Fodor Évát arról is megkérdeztük, hogyan dől el, hogy kiket készítenek fel az ilyen jellegű versenyekre. A tanárnő elmondta, a folyamat kilencedik osztályban, egy felméréssel kezdődik el. A szövegértéshez, helyesíráshoz, grammatikához kapcsolódó teszt alapján megtudják, ki lehet alkalmas. A diákról alkotott képet aztán a szóbeli megnyilvánulás teszi teljessé. Mint kiderült, Muriellel érdemes volt foglalkozni, hiszen beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

Muriel egyébként tavaly az ország legjobb diákszónoka címet is magáénak tudhatta, hiszen megnyerte az Eötvös József Országos Középiskolai Szónokversenyt.

A verseny tavalyi táncsicsos sikereiről itt írtunk.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.