- hirdetés -

Közérdekű adatokat titkol el a város és a kórház vezetése a helyi MSZP szerint. Szerdai sajtótájékoztatóján Fetser János frakcióvezető felelősöket keresett.

– Adósságmentesen adtunk át egy jól menedzselt kórházat. Szeretnénk tudni, hogy ki a felelős a kialakult helyzetért. Szeretnénk tudni, hogy gyanúsnak ítélt külső cégektől miért kellett milliókért tanácsokat kérni, ha ezek oda vezettek, hogy csődközeli helyzetbe került a kórház és azt is tudni akarjuk, hogy mennyit, miért és milyen jogcímen fizettek ki külsős cégeknek – fogalmazott Fetser János.

A politikus szerint meg kell menteni a kórházat, és ez csak akkor lehetséges, ha megnevezik a felelősöket. Szerinte a folyamat még akkor indult el, amikor a szarvasi térséget Békéscsabához csatolták és a Fidesz azóta sem tett semmit, hogy újra az orosházi kórházhoz tartozhasson a mintegy 30 ezer beteg. Utalt továbbá a kórház múltheti összdolgozói értekezletére, ahol a képviselő szerint elhangzott, hogy a kisegítő dolgozók munkaidejét 7 órára csökkentik, így takarítanának meg némi bérköltséget.

Az augusztusi testületi ülésen heves vita robbant ki a kórház kapcsán. Erről itt írtunk.

– Ez elfogadhatatlan. Szégyen, hiszen a kórház finanszírozásától függetlenül nem alakulhat ki ez a csődhelyzet, ha hozzáértő a város és az intézmény vezetése – mondta, hozzátéve, Orosháza minden területén visszafejlődés tapasztalható. Fetser szerint Dancsó József polgármestert törvény, kormányrendelet és a választói akarat egyaránt kötelezi arra, hogy végre őszintén beszéljen.
– Hozzák nyilvánosságra a közérdekű adatokat és tegyenek olyan intézkedéseket, amik megmentik Orosházát ettől a pusztulástól.

A képviselő elmondta, hivatalos helyekre is fordultak annak érdekében, hogy válaszokat kapjanak. A szeptemberi testületi ülésen pedig újabb interpellációkkal és kérdésekkel fordulnak a városvezetéshez.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.