- hirdetés -

A tények Fetser Jánost cáfolják a kórház vezetése szerint.

Reagált a kórház főigazgatója az MSZP délelőtti sajtótájékoztatójára.
– Cáfolják a tények Fetser János azon kijelentését, hogy adósságmentesen adta át a kórházat az új vezetésnek. Ebből kiderül, hogy polgármestersége idején nem volt tudomása a kórház gazdasági helyzetéről – mondta el dr. Kalmár Mihály a kórház főigazgatója.
– 2006-ban 166 millió forint adóssággal adta át a kórházat az előző vezetés. Ebből a lejárt adósságállomány meghaladta a 100 millió forintot. Fetser János ezt a tényt egyszer sem hozta nyilvánosságra. Megdöbbentő, hogy ez az adósság már azelőtt felhalmozódott, mielőtt 250 milliárdot kivontak az egészségügyből. 2009-ben 382 millióval kapott kevesebbet az orosházi kórház a működéséhez a 2005-ös évhez képest – emelte ki a főigazgató.

A szarvasi térség kapcsán Kalmár kifejtette, Dancsó József polgármesterrel több fórumon is egyeztettek az ügyben. A személyi kérdések kapcsán megjegyezte, jogszabály írja elő, hogy az intézményvezető mellett gazdasági-, orvos- és ápolási igazgatót is kötelező foglalkoztatni egy kórházban. Emellett két jogtanácsost is foglalkoztatnak – csakúgy, mint az előző vezetés, de kedvezőbb, 2 millió forintot eredményező megtakarítással.

Az összdolgozói értekezlet kapcsán Kalmár Mihály az alábbiakat mondta:
– A dolgozói bérek csökkentésére nem kívánunk megszorító intézkedéseket tenni. A 2003. évi LXXXIV. törvény 2011. szeptember elsejétől hatályos módosítását hajtottuk végre az ügyeleti díjakat illetően.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.