Hazajött, lábában az utolsó 600 km-rel, amellyel bezárta a Nagy Kék Kört, azaz körbejárta Magyarországot. Ránézésre sem klasszikus túrázó, korát tekintve sem várnánk el tőle, hogy heteken keresztül csavarog – nem a világban, „csak” az országban. Éppen ebben rejlik Pribék Endre hitvallása.
Úgy véli: túrázni annyit jelent, mint megismerni hazánkat, szűkebb és tágabb szülőföldünket.
– Nem azt mondom, hogy ne menjünk külföldre, de előbb ismerjük meg saját országunk szépségeit – mondja a lelkes vándor. – Ha megismertük azokat a nemzeteket is, akikkel közösen építettük fel ezt az országot, akkor vágjunk neki a nagyvilágnak, mert csak így tudjuk tisztelni más népek kincseit, és megbecsülni a sajátunkat.
Pribék Endre az Alföldi Kéktúrát teljesítette idén, a 844 km-es táv egy részét tavaly tette meg, akkor fel kellett adnia, mert cserbenhagyta a bakancsa, de azóta megjavíttatta, és júliusban már abban gyalogolta le a táv nagy részét. Egy hónap és sok kitartás kellett hozzá, hogy a nagy hőségben, majd szakadó esőben megtegye a több mint 600 km-t. Pontosan tervezett, a napi megteendő útszakaszokat előre kijelölte, ennek megfelelően keresett szállásokat, de az is előfordult, hogy véletlenszerűen kért egy éjszakára ágyat, kosztot.
– Az ember csak megy, egyik lábát a másik után rakja, árkon-bokron keresztül, és közben gondolkodik, van ideje meglátni, hogy milyen szépségek vesznek körül. Aztán megkeresem a bélyegző helyeket, hogy dokumentáljam: megtettem azt a távot. A település első boltjában, vagy kocsmájában kell keresni, legtöbbször már készítik is, ha meglátják a hátizsákost.
– Milyen tapasztalatokat tud megfogalmazni az út kapcsán?
– Azt mindenképpen, hogy az ember csak ne ugráljon. Bármit akar, bármit tesz, a természet az úr, az parancsol nekünk: vigyázz ember, legyél észnél! A kellő pillanatban használd az elődök tapasztalatát, például a viharban a sík terepen tudnod kell, hogyan maradj életben. Alázattal kell lennünk a természet iránt, mert sajnos, sok kárt okoztunk már, ami nem marad következmények nélkül.
– Nagy emberszerető hírében áll, milyen tapasztalatai vannak ezen a téren?
– Amikor a jelzés az útra vitt fel, az autósok bizony nem figyeltek, az esőben beterítettek. Egy nap háromszor fürödtem meg, akkor mondtam is valamit, de aztán megbántam. Bevallom, az autósok között menni félek, az erdőben sosem, a kutyáktól, állatoktól sem, hiába megyek egyedül. A különböző településeken nagyon jó beszélgetésekre volt lehetőségem az emberekkel, mondhatom, hogy vidámsággal találkoztam, de mindig előjött, hogy nincs munka. Igyekeznek a legszegényebb településeken is kipendülni, rendben élni, és reménykednek.
Pribék Endre nyugdíjas pedagógus, festő, 2005-2006-ban járta végig az Országos Kéktúrát (1128 km), 2007-ben a spanyolországi El Camino zarándokút 860 km-es szakaszát, 2008-ban a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrát (565 km), 2010-2011-ben az Alföldi Kéktúrát (844 km).
– Talán kevesen tudják, hogy csak az utóbbi években vált szenvedélyévé a gyaloglás.
– Még Szentetornyán tanítottam, amikor a gyerekekkel kirándulva a Mátrában megpihentünk, és a mellettem álló fán megláttam a kék jelzést. Akkor határoztam el, hogy én ezt végigjárom. Az úthoz a pénzt úgy gyűjtöm össze, hogy amikor megjövök egy túráról, megiszom az ünnepi söröm és a dobozába minden hónapban beleteszek egy tízezrest, amit aztán nem tudok kivenni, csak egy év múlva, a következő út előtt. Most még nem tudom, mi lesz a következő, de ha kitalálom, újra gyűjteni kezdek rá.
